Arany János - A régi panasz


Arany János - A régi panasz
„Eh! mi gondod a jövõre?
Eh! a múlttal mi közöd?
Könnyel a múlt sirja dombját
S a reménynek száraz lombját
Hasztalan mit öntözöd?

Századoknak bûne, átka
Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzõbb,
Nem talán még sokkal vérzõbb
Honfitársid kebele?...”

Oh, tudom; de bánatomban
Meg nem enyhit társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
Az egész nagy árvaság.

Sõt azáltal súlyosb részem,
Hogy míg a tett melege
Más sebét enyhõbbé tészi:
Õ, szegény, csak kínját érzi -
A lant méla gyermeke.

Hogy reméltünk! s mint csalódánk!
És magunkban mekkorát!...
Hisz csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;
Így bukásunk lelki vád.

Mennyi seprõ a pezsgésben,
S mily kevés bor!... Volt elég,
Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,
Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhõs! mennyi lárma!
S egyre sûlyedt a naszád;
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,
Tudni bölcsen, a hazát.

Vagy nekünk már így is, úgy is
Minden módon veszni kell?
Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erõszak elsodorjon?...
Vagy itt-benn rohadni el?

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 21. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 1,921 Kategória: Rendületlenül » A második világháború alatt és után
Előző cikk: Áder Jóska - Táncra Magyarok Következő cikk: Arany János - Kozmopolita költészet


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: