Horváth István - A nyelv csak élve tündököl


Horváth István - A nyelv csak élve tündököl
Úgy szabták rám ezt a nyelvet:
Lelkem csak ezzel felelhet.

Más nyelven is mutathatok
Önmagamra, hogy - ím, vagyok!
De hogy milyen vagyok és ki,
Anyanyelvem mondhatja ki.

S ha teljes emberségemben
Akarsz megismerni engem,
A lélek mély rejtekéig
Ez a nyelv vezethet végig.

Másnyelvű, más embertársam,
Szeretni legigazábban
Azon tudunk mind, melyet ránk
Õ hagyott, az - Édesanyánk.
Nincs még olyan kincs, se műszer,
Melyet ember annyi ezer
Esztendõn át használt volna:
Emberséget igazolva.

Igazolva anyanyelven.
Mellyel úgy kellett feleljen
Mások közt, hogy át az idõn
Tudja, mi volt, mi van, mi jön.

Akadhat oly galád, talán,
Ki ezt a szót: Édesanyám
Megfojtani volna képes.
De az emberként is kétes.

S ahol kivetkõztethetõ
A nyelv, helyében temetõ,
Sír marad - vádló enyészet.
S lesz a nagyvilág szegényebb.

A nyelv csak élve tündököl,
Balga, ki gyilkosként rátör.
A kincs helyén hiány marad.
S nem lesz a rabló gazdagabb.

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2011. január 27. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 1,710 Kategória: Rendületlenül » A második világháború alatt és után
Előző cikk: Gyulai Pál - Egy képviselő emlékkönyvébe Következő cikk: Illyés Gyula - Az új nemzetgyűléshez


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: