...De mint a hófehér galamb
Hollóvá nem lészen.
Fehérré líljomok között
Sem lesz a szerecsen,
Úgy tért meg Álmos herceg is
Bár négy nagy év után,
A nyugtalan szív most is az,
Mely volt, baloldalán.
"Bocsánatával megaláz,
Kegyelme tőr nekem!
Bocsánatát nem kérem én,
Kegyelmét megvetem.
Vagy én ülök székébe föl,
Vagy ő marad király;
-Kiált dühében - s akkoron
Te jőjj el, oh halál!"
Szól és kezébe tőrt ragad
Vitézi kard helyett,
Gyilkossá válik át a hős,
Ily mélyre sűlyedett!
A nap s az éj kitűzve van,
Mely a királyt magát,
S apjával együtt irtsa ki
Egyetlenegy fiát.
"Isten! te láttad és tudod" -
Kiált a bús király,
S nemes szivében megszakad
A türelemfonál -
"Isten, te láttad és tudod,
Vérét nem szomjazom -
De gyilkos ellen éltemet
Az égre! megovom!"
"Szemet szemért! fogat fogért!
- S parancsa iszonyú! -
Apáért bünhődjön apa,
Fiúért a fiú!"
Szólott a parancsa teljesül,
Mint adta, iszonyún:
A pártütő gyilkos apán
S az ártatlan fiún...
De a bosszúnak percei
Korán leperegnek -
Vérben nem lelnek enyhülést
Magasb, nemesb szivek.
A megtorlásnak pallosa
Mindig két élre szeg;
Vigyázzon aki súlyt vele,
Magát ne vágja meg.
S a nagy király órákig ül
A vérparancs után,
El-eltekint hős napjain,
S a vérnap alkonyán.
De merre néz, de merre lát,
Egy kép csak, amit lát,
Kivájt szemekkel véresen
Őccsét s vétlen fiát...
(1847)