Csáti Demeter - Ének Pannónia megvételéről


Csáti Demeter - Ének Pannónia megvételéről
Emlékezzenk régiekrel,
Az Szythiából kijüttekrel,
Magyaroknak eleikrel,
És azoknak vitézségekrel.

Szythiából kiindulának,
Hogy ez földre kijüvének,
Istentíl is kísziríttetének,
Erdélységben letelepedének.

Ott jól tének űmagokkal,
Hét sereget nagyot szerzének,
Hét kapitánok emelének,
Mindeniknek várat szerzének.

Mind eggyessek ű dolgokban,
Hatalmassok viadalokban,
Nincs fílelmek országokban,
Csak lakoznak bátorságokban.

Nagy erejek mint Sámsonnak,
Bátor szívek mint oroszlánnak,
Mindent rontnak ha indulnak,
Rettenetesek sokaságokkal.

Az egyek kezettek jelesb vala,
Kinek neve Árpád vala,
Mindeniknél gazdagb vala,
Azért keztek fő kapitán vala.

Mikor azt hallották volna,
Hogy az Duna jó víz volna,
Lakófölde nagy jó volna,
Hogy annál jobb sohol nem volna;

Egy kevetet választának,
Duna látni bocsátának.
Hogy ha bizont mondhatnának,
Ők az földre bészállanának.

Kevet juta Duna mellé,
Földet, fivet megszemléle,
Duna vizit es megkímlé,
Őmagának jónak ítélé.

Herceg akkor az földen lengyel vala,
Ki mind ez országot bírja vala,
Lakóhele Veszprém vala,
Ez föld népe mind német vala.

Kevet futa bé Veszprémben,
Az hercegnek eleiben,
Magyaroknak ű szovával,
Keszeneti lén nagy tisztességvel.

„Engem kildtek téged látnom,
Országodat mind megjárnom,
Lakóheleden megtudakoznom,
Néped tervínit tanálnom.”

Herceg azt igen erílé,
Az kevetet megvendíglé,
Űmagának jónak ítélé,
Mert azokat keznépnek viélé.

Kevet onnyat elsiete,
Egy palackot kerestete,
Duna vizében belé teltse,
Feldet, fivet hamar kerestete;

Azt Erdeibe el-bévivé,
Árpád elett mind letevé,
Árpád látá, jó neven vívé,
Kapitánoknak mind hírré tevé.

Kapitánok odagyűlének,
Duna vizét ők megláták,
Földet fivet es megláták,
Ottan reá tanácsot tartának.

Egy fejér lovat hozatának,
Féket, nyerget aranyast hozának;
Az herceghez bocsátának,
Hogy ilyen szóval neki szólnának:

„Ez szép lóval azok tisztelének,
Kik Szythiábul kijűének,
Nagyságodtul feldet kérének.
Országodban letelepedének.”

Herceg azval veszté magát,
Hogy az dolgot meg nem érté,
Az szép lovat megszereté,
Hogy ki miatt földét elveszté.

Az szép lónak eriltében,
Az szót mondá az kevetnek:
„Annat adok én feldemben
Mint kívánnak ők, nagy bősséggel.”

Kivetek vadnak nagy eremben,
Mert járának nagy jó véggel,
Elbúcsúzának nagy tiszteségvel,
Bésietének Erdely feldében.

Kivetek beszélnek kapitánokkal.
Kapitánok tanácskoznak,
Hogy ha ez földre juthatnának,
Az herceggel megvínának.

Istent ők ott imádának,
Háromszor Deust kiáltának;
Arról nevezték ott az várast,
Számos mentében az nemes Dézsnek.

Tűlek maradott nekenk az szokásonk,
Hogy, ha mikoron árút mi szakasztonk.
„Deus, Deus !” ott kiáltonk,
Bizonságonk, hogy megárultonk.

Hamar mind felkészilének,
Harmad kevetet választának,
Az herceghez bocsátának,
Hogy ilyen szóval neki szólnának:

„Herceg, jól meggondold magad,
Hogy ez feldet hamar elhagyjad,
Mert magyaroknak árún adtad,
Immár őnekik megbocsássad.”

Kevetek jutának az herceghez,
Tiszteségvel neki keszenének,
Az Árpádnak ő szavával
Ezt megbeszéllék nagy bátorságval:

„Feldedet attad fejér lovan
És fivedet aranyas féken,
Duna vizit aranyas nyergen,
Akkort való nagy szökségedben.”

Herceg hallá, mosolyodék,
Azzal semmit nem gondola;
Az kevetnek akkoron szóllala;
Haragjában azt mongya vala:

„Ha az szép lovat azért kildték,
Egy sulyokkal majd agyon verjék,
Nyerget vessék az Dunába,
És az féket az fíben elrekentsék.”

Kevetek azt mondák az hercegnek:
„Nem kell tenni kegyelmednek;
Azzol az magyarok károsok sem lesznek,
Inkább lesznek nyereségesek.

Mert ebek lóval mind meghíznak,
Nyerge leszen halászoknak,
Az fékével kaszások osztoznak,
Azért teutánnad ők sok jót mondonak”

Kevetek onnyat elbúcsúznak.
Herceg ottan megfélemlék,
Seregekkel gyilekezék.
Az Duna mellen el-békeltezék.

Árpád juta magyar néppel,
Kelem földén a Dunán elkelének,
Az Csekén ők csekének,
Az Téténben el-feltetének.

Érden sokat ők értenek.
Százhalomnál megszállának,
Az herceggel megvívának.

Isten vala magyar néppel:
Ott járának nagy nyereséggel.

Az herceg ott megvereték,
Csak egyedül futnia essék.
Az Dunára őt keríték,
Semmiképpen meg nem érheték.

Abban egyeb nem lehete:
Az Dunában bészöktete,
Hogy már magát ott megmentenéje
Inkább magát ott elrekkenté.

Árpád vala nagy eremben,
Mert az ország lén kezében,
Ő megszálla fenn egy hegyben.
Székesfejérvárhoz lén ű kezeiben.

Ott ez ország nekiek adaték,
Magyarországnak nevezteték,
Némettől mert megvívék,
Fegyverekkel evékkén tevék.

Egyiknek neve Buda vala,
Ki ez országot megvette vala;
Hogy az Árpád megholt vala,
Árpád után ő kapitány vala.

Lakóhelye lőn Duna mentében,
Pest ellenében, fenn egy hegyben,
Arról neveztík ott a várost
Duna mentében kincses Budának.

Ezt szerzettétk Szilágyságban
Csáti Demeter nagy gondolatjában,
Mikort nagy bú vala Magyarországban,
Egy némi-nemű múlatságában.

Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. január 11. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,117 Kategória: Rendületlenül » Attila és Árpád emléke
Előző cikk: Benedek Elek - Attila siratása Következő cikk: Garay János - Álmos


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: