Vörösmarthy Mihály - Párducos Árpád


Vörösmarthy Mihály - Párducos Árpád
(Részlet Zalán futása I. énekéből)
Alpár messze terűlt síkján búsongva körűlnéz
A fejedelmi Zalán. Valamint a sárga halálnak
Birtoka, oly szomorú csendes most vára, s előbbi
Pompáját alacson gyásszal fölváltva hanyatlik.
Büszkén állt ezelőtt: ellenségére hatalmas,
Jámbor szívvel jött szomszédnak kedvet ajánló:
Szüntelen a szabados vigságnak zenge zajától.
Mostan mély csendét panasz, és jaj hangja szakasztja,
És az ürült teremen bágyadt lépéssel inognak
Elréműlt hölgyek, szívetlen férfiak, és a
Harc veszedelméből sebbel jött csonka vitézek;
Vagy zörgő buzogányokkal diadalmi örömben
A rohanó magyarok jőnek hírt hozni uroktól,
Párducos Árpádtól: mint küzdött gyáva Gelóval
A szörnyű Tuhutum, Nyirségen mint vala harca;
Méni Marót mily sorsra jutott; a büszke Zobornak
Mint vete dárdával rohanó nagy Kádosa véget;
Elmondják, mit tett Nyitránál karja Szabolcsnak,
Tátra magas bércén Bors mint szágulda hadával;
Hogy telepedtek meg szabados kéjökre Sajónál,
Zagyva futó vize mellékén, a szőke Tiszának
Partjain, és felhőbe kelő nagy Mátra tövénél.
S merre Szamos, s az aranyfövenyet hordó Körös omlik
S a kis partu Maros dagadó hullámait önti,
Mint jártak tábort, diadalt mint nyertek időnként;
Ő pedig űl komoran, s amint néz messze Sajónak
Tája felé, s néz Zagyva felé, a szerte virágzó
Téreken elbúsúl, s szeme fényei könybe merülnek:
Szólani kezd, s amint szavait folytatja, rezegve
Meg-megzördűl a fegyver düh-emelte kezében:
"A hálátlan! ezért engedtem birni Sajónál,
S Zagyva lementében a gazdag földet, ezért volt
Mindenem oly készen hadi szükségére, hogy ő most
Büszke követséget küldvén mindegyre boszontson?
Hírt ád harcairól azt mondva, hogy én is örüljek
Boldog előmentén, mikoron már szinte körűlvesz
Népeivel, s minden részről vad fegyvere csattog.
A hitvány jövevény!... mi egyéb is ez a ravasz Árpád?
Hányja magát, s hazugúl Etelével mondja rokonnak.
Mondja, holott tán a latrok barlangja nevelte,
S mérges oroszlán, vagy tigris szoptatta szilajjá:
Hah! de miért epedek?... Menj Ungnak gőgös urához,
Nemtelen Árpádhoz, s fenyegesd meg, Kladni, nevemben,
Mondd: fejedelmi Zalán Árpádnak küldi parancsát.
Mondd: takarodjék el földemről még ma, s ne merje
A csendes folyamok hullámit nyomni hadával,
Mert ön népemmel, görög és bolgári sereggel
Rajta ütök, s leverem végkép, hogy nem marad, aki
Társai romlását hírül vigye Volga vizéhez."
Kladni, Zalán öreg apjának, nagy hírü Reánnak
Harcaiból maradott bajnok, hogy karja legyengűlt,
Késő vénségén bölcs, s biztos békekövet lett.
Most ura szózatján fölkél, és tisztesen őszült
Hajfürtét lesimítva komoly figyelemmel előáll.
Hallja kevély üzenetre fakadt fejedelme parancsát,
S dorgáló szemeket vetvén, így válaszol egyben:
"A győző seregek fejedelme, dicséretes Árpád,
Ily szókat halljon tőlünk, unokája Reánnak!
S én a békekövet fenyegetve beszéljek-e nála?"
Igy szólott; de Zalán komoly intésével elűzé.
Mint a csillapodó tenger, hogy látta megindúlt
Hű követét, enyhűle Zalán; de haragja helyett most
Félelem, és bajos aggodalom szállt gyenge szivébe,
S már kezdé sajnálni, hogy oly fenyegetve beszélett;
A rohanó magyarok harcát juttatva eszébe,
Már iszonyú leve lelkében bús képzeletének
A győző seregek fejedelme, dicséretes Árpád.

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2011. január 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,529 Kategória: Rendületlenül » Attila és Árpád emléke
Előző cikk: Vörösmarthy Mihály - Az átok Következő cikk: Vörösmarthy Mihály - Pusztaszer


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: