zord hadvezér, te rettegett, te nagy,
ki a tiport magyarság szívbetöltő
tartalma, lángja, édes fénye vagy!
Nehéz kardoddal a tart apritottad,
s magad csatáztál, oroszlán-fiók.
Az angyaloknak fennről büszke tollad
szavára hozzánk kellett szállniok.
Szeretlek! Ámde akkor voltál legnagyobb,
hogy a teren mindenki elhagyott;
mart a török s a gyáva cenk zavart,
s te a jövendő századokba zúgva
a sváb ripőkre szóltál szörnyü búdba
kardodra csapva: Ne bántsd a magyart!
