Ady Endre - A Gare de l’Esten


Ady Endre - A Gare de l’Esten
Reggelre én már messze futok
S bomlottan sírok valahol:
Most sírni, nyögni nem merek én,
Páris dalol, dalol.
Én elmegyek most, hazamegyek,
Már sziszeg, dohog a vonat,
Még itt van Páris a szivemen
S elránt az alkonyat.

Most fût bolond-sok álmom alá
A füttyös, barna szörnyeteg.
Holnap fehérebb én leszek-e
Vagy a svájci hegyek?

Holnap fehérebb én leszek, én.
Téli sírkertek szele jõ,
Küldi már a csókjait nekem
A magyar Temetõ.

Óh, az élet nem nagy vigalom
Sehol. De ámulni lehet.
Szép ámulások szent városa,
Páris, isten veled.

Az én hûtlen, beteg istenem
Ülje itt mindig vad torát:
A tûzcsóvás, felséges Öröm.
Dalolj, dalolj tovább.

Tõled hallja a zsoltárokat
E koldus, zûrös, bús világ
S az életbe belehazudunk
Egy kis harmóniát.

Dalolj, dalolj. Idegen fiad
Daltalan tájra megy, szegény:
Koldus zsivaját a magyar Ég,
Óh, küldi már felém.

Fagyos lehellet és hullaszag
Száll ott minden virág felett.
Elátkozott hely. Nekem: hazám.
A naptalan Kelet.

Mégis megyek. Visszakövetel
A sorsom. S aztán meghalok,
Megölnek a daltalan szivek
S a vad pézsma-szagok.

Megölnek és nem lesz mámorom,
Kinyúlok bután, hidegen.
Páris, te óriás Daloló,
Dalolj mámort nekem.

Csipkésen, forrón, illatosan
Csak egyszer hullna még reám
S csókolná le a szemeimet
Egy párisi leány.

Az alkonyatban zengnének itt
Tovább a szent dalok.
Kivágtatna a vasszörnyeteg
És rajta egy halott.

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 7. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,617 Kategória: Rendületlenül » Így kezdődött
Előző cikk: Ady Endre - A föl-földobott kő Következő cikk: Ady Endre - A Hadak Utja


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: