Babits Mihály - Alkalmi vers


Babits Mihály - Alkalmi vers
Ó mikor oszlik már a köd?
hol késik a vigasztaló?
Örvények és sziklák között
hogy ing a kis magyar hajó!

Nekem már sírni sem szabad,
talán összerezzenni sem
ha látom hogy a forgatag
elkapja egy-egy kedvesem.

És átkoznom sem a vihart
s kiáltanom borzadva hogy
csekély deszkánk talán kitart,
de drága vérünk színe fogy.

Nem volna jobb-e, magyarok,
mig rázza hab a mély kabint,
kik itt vagyunk még, egy marok,
szorossan összebúni mind?

Dalolni tán vigasztalót,
S vigyázva lesni hol derül,
és szólni: "Kösd ki a hajót!"
ha partot látnánk messzirül?

De jaj, bajában sem barát,
magyar sem érti a magyart,
civódik mint a rossz család,
s olykor még áldja a vihart:

ó szörnyü! még dicsérgeti,
mert rab türõvé edz a seb,
s e néma szolgaság neki
vére vérénél kedvesebb.

Ok amig vérük vére hull
úgy védik itthon a hazát
hogy szivbe fojtják zsarnokul
a gyermekeknek igazát.

Igy jártam én is - nem rege -
és úgy vagyok már, úgy vagyok,
mint rossz családnak gyermeke,
kit egyre vernek a nagyok.

De csitt! duzzogni nem szabad,
szivem! jutalmat ne keress!
Jutalmul: mindig légy szabad,
S ha nem szeretnek is: szeress!

Gondold, hogy könny és vér pereg,
s van méltóbb annyi fájdalom:
s ne sirj, ha vernek, mint gyerek,
hanem zengj, mint a cimbalom!

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 7. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 1,783 Kategória: Rendületlenül » Két világháború közt
Előző cikk: Babits Mihály - Áldás a magyarra Következő cikk: Babits Mihály - Erdély


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: