Babits Mihály - Strófák egy templomhoz


Babits Mihály - Strófák egy templomhoz
Meg sem néznek, mert tűnt idõk divatába öltözött
fiatal köved, és nem új, sem régi egyszerû köntösöd,
de az én szemeim, mint azok az igénytelen madarak,
szívesen pihennek meg párkányodon s tornyaid alatt

mert szép vagy, ó templom! s aki alkotott abban híven élt
egy régi élet, mely régen álmodott álmokból, s régen remélt
reményekbõl, s régen félt félelmekbõl kelt elõ,
s lélekrõl lélekre száll maig, s lélekrõl lélekre nõ!

és ezt lehelte beléd õ, s így: élsz te! s míg kapud elõtt
ujságot árulnak és "propagandát csinálnak" a nõk,
szoknyás hadsereg, s feltûnik egy-egy fiatal paparc
(ó kicsinyes élet! világ papjai! ó törpe harc!):

és mikor azt mondják: Kereszténység és honszeretet!
keresztre feszítik újra Krisztus s a szeretetet,
és mikor azt imádkozzák, hogy: Gyõzelmet adj!
cinkos királynak csúfolják Azt, kinek temploma vagy:

te nyugodtan nyújtod a kék levegõbe tornyaidat,
mint két kart, mely elfordul innen s az égre mutat:
nem összetett kézzel imádkozol, hanem mint
a görög szobor, kitárt karral, mely az égnek int

isteneket vágyva ölelni talán, - de tetõd felett
mégis a kereszt tiszteletes jelét viseled,
mely azt mondja: Béke a földön, ember! s ha harcolni kell,
az istenekkel harcolj, és hódítsd, mint Izrael!

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 7. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 1,150 Kategória: Rendületlenül » Két világháború közt
Előző cikk: Babits Mihály - Petőfi koszorúi Következő cikk: Babits Mihály - Szíttál-e lassú mérgeket?


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: