(Részlet)
Tűz-víz között megütközött kis Magyarország,
Véromlásra s hervadásra jutott szép virág:
Jaj mire jutál,
Hogy el nem futál!
Kívül-belöl mingy egy asszú ág.
Ki szánja, ki bánja, ki neveti bajodat?
Ki rontja, ki tartja privilégiumodat?
Nem látod
S nem tudod,
Hogy kell hinni s kire bízni Szabadságodat.
Tápláltad s hízlaltad árulódat, bajodra,
Vétettél, mert vertél vasat saját lábodra,
Ódd magad,
Mert megládd,
Hogy fiaid - árulóid visznek rabságra.
De ne félj, hitben élj, bízd istenre dolgodat!
Elhidd, bár órát vár, megsegíti bajodat.
S végtére
- Későre !-
Mind elveszti, megemészti árulóidat.
(1670)
