(Rövidítve)
Nimród árnyékábul
Dicsőség házábul
Származott fényes világ,
Kit az irigységnek
S eleven férgeknek
Mérges foga most is rág:
Mi dolgod, hogy így élsz,
Rettegsz s haláltól félsz
S véred felljebb hogy nem hág?
Ó szegény magyar vég,
A félsz hozzád hogy fér
S mért vagy íly engedelmes?
Kardod megtompult
Lovad megbénult,
Vagy hogy csak késedelmes?
Vagy alszol s nem érzed,
Hogy dolgod veszedelmes?
Idegen nemzetek
Sok hamis hitinek,
Álnok ajánlásának
Tettető képzéssel
S csalárd esküvéssel
Teljes fogadásának
Hiven, ládd mint jártál!
Kit soha nem vártál -
Rabja lől Ausztriának.
Te saját földedben,
Szép örökségedben
- Mi nem lehet lakásod -
Étked is keserves;
Siralmas, nem kedves
Házadtól távozásod:
Fojtogat idegen
Helyen, immár régen
Szomorú bujdosásod.
Nem tudod, meddig élsz,
Nyavalyátul is félsz -
Nehéz betegeskedni,
Hol sem szép társadnak
Sem hív barátodnak
Nem szabad hozzád látni.
Ott pedig hol szánnák
Bajodat, kénodat
Csak hírét sem hallani.
Ily szörnyű romlásra,
Végső pusztulásra
Jutottál, édes vérem!
Melyből hogy te felkelj
És vígan énekelj,
Tán soha nem érem.
Szabadulásodért
S talpra állásodért
Az istent holtig kérem.
(1671)
