Dajkám és ápolóm:
Szép Magyarországom!
Jaj, szörnyű fájdalom, -
Meg kell tőled válnom,
Vizeid folyását,
Erdeid nyílását,
Mezeid kalászát,
Lovam lába nyomát
Te áldott földeden
Már többé nem látom.
Fúj már az őszi szél,
Sárgul a falevél,
Rád borul az nagy tél -
Mikor semmi sem él,
Én árva országom!
Franciák oltalmát,
Az lengyelek hadát,
Sorsod javulását -
Ég bosszúállását
Sötét felhőid közt
Mindhiába várom.
Nincs is már énnékem
Semmi reménységem;
Megszakad a szívem
- Azt igen jól érzem -
Érted rab országom.
Vizeid folyását,
Erdeid nyílását,
Mezeid kalászát,
Lovam lába nyomát
Te áldott földeden
Én sohasem látom.
