Batsányi János - Majthényi Barta keserve


Batsányi János - Majthényi Barta keserve
A mohácsi veszedelem után; fogságban.

"Sírván sírt éjjel, és az ő könnyhullatási
az ő arcáin; nincs, aki vígasztalja őtet..."
Jerem. Siralm.
(KÁLDI)

Éjfél után van. Nyúgodalomra ment,
S hallgat körűlem minden. Elérkezett
A szenvedők órája, s némult
Nyelvemet új panaszokra kíszti.

A nedves ősznek fergeteges szele
Mérgét kizúgván, csendes az éjtszaka.
De vastag árnyékkal fogódik
Most is az égnek egész tanyája.

Ah! nem ragyogtok, mennyei víg tüzek!
Nem láthatom szép fényeteket... Te sem
Tetszél fel, ó hold! a ki máskor
Bánatimon könyörülni szoktál.

Ám légyen. Égnek csillagi! hív tanúk!
Fájdalmaim biztossi! maradjatok...
Ébredj te, lelkemnek világa!
Tengere habjaiban vezéreld

E szívet. - Érzem gerjedező tüzét;
Égig, s szokatlan lánggal emelkedik.
Látom, hazám! látom halálos
Ködbe borult szomorú vidékid.

Hajh! melly ijesztő, melly iszonyú setét
Felhők lebegnek tér mezeid felett!
Mely néma csendesség! minémű
Rettenetes komor éj s homály ez!

Ily hallgatás, ily béke uralkodik,
Ó ember! a sír, a temetők között...
Nyúgodni látszik kedvesed; de
Férgek emésztenek a porában!

Várhatd Teremtőd életadó szavát,
Míg e világ majd újra zavarba dől.
Hiába késért árva szíved;
Hasztalanul hiteget reményed.

Kedves hazám! fel fogsz-e te még (s mikor?)
Serkenni? s hol van támadatod jele?
Serkenj fel immár; verd el, ó én
Nemzetem, e veszedelmes álmot!

Vesd egybe, s lássad hajdani nagy neved,
Elmúlt szerencséd, s mostani létedet.
Egek, minémű változat! mely
Becstelen és lenyomó különbség!

Ó, kit bizonnyal lenni hisz és imád
Minden magyar szív, nemzetem egy Ura!
Ki hajdan őtet, régi szűkült
Honja határaiból kihozván,

Oly sok temérdek baj s veszedelmeken,
Oly számos ország, s annyi sok ellene
Fegyverkezett nép tartományin,
Annyi hegyek s vizeken keresztül,

E szép, ez áldott földre vezéreléd;
Itt, századoktól fogva, szünetlenül
Ügyében eggy Oltalmazója
S gondviselő kegyes Atyja lévén,

Híven megőrzéd mind ez időkorig;
S hazánknak oly sok fergetegek között
Majd számtalanszor már utolsó
Süllyedezésre került hajóját

Mindenha biztos partra kijuttatád,
S bár veszni tért, elveszni nem engedéd:
Hogy érdemeltük, bűneinkért
Ostorozó kezed ily csapásit?

Hogyhogy jöhettünk ennyire most? Miért,
Ah! mért vonád meg régi kegyelmedet?
S nem fogsz-e rajtunk, ó atyáink
Istene! már könyörülni többé?

Hajdan hatalmas nemzetek asszonya!
Európa fényes dísze, magyar haza!
Nép! annyi híres bajnok-ember
Törzsökös anyja! hová jutottál?

Hajh, kárhozattal teljes irígy dagály
Mindent lerontó vad dühe! Hajh, pokol-
Fajzotta gyűlölség örök bút
S kínt okozó keserű gyümölcse!

De jaj! hová, bús elme! hová ragadsz?
Térj vissza, gyászos múzsa! ne háborogj.
Szüntesd keserves könyved árját;
S a komor éjt futamodni látván,

Nézd a jövő nap hajnali csillagát, -
Nem, nem teszem még én le reményemet.
Feltámadt Árpád népe! Bízzunk
A magyarok kegyes istenében.

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 14. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 2,398 Kategória: Rendületlenül » Magyar jakobinusok kora
Előző cikk: Batsányi János - Bosszús tünődés a vakító szenteskedőkre Következő cikk: Berzsenyi Dániel - A fenkölt nemességhez


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: