Illyés Gyula - Mustra az 1938-as versekből


Illyés Gyula - Mustra az 1938-as versekből
Csak ő és aki tudja sorsát,
fia, a költő hallgatag;
szívén, gondra ővé az ország,
egy raj gazdasági adat.
A szakbeszédek, mint a versek
álmot fűznek, - ő gondol arra,
mit mulaszt el megint e nemzet;
pirulna is, ha ő szavalna.

Mit mulasztott! A vizimalmok
kereke felnyög és forog.
Fordulna vén falvam is boldog
dologra; nyög csak és dohog.
Dől ingyen a tavasz fölébe
s mint szél s folyó elfoly hiába -
Néz árván a paraszt elébe
és néz még árvábban utána.

(NAPLÓJEGYZETEK OTTHON)

Mégis e síkokat lapozva
egy népnek sorsát forgathatod át!
Itt tartogatja – ő tudja mi okra –
egy ezredév emlékeit hazád.
Őskora lappang a szittyós laposba,
cserény villantja vissza Ázsiát.
De ott az ól s a boglya-sor amott
Európáig ballagott.

Utána kunyhó: vályog-skatulya;
be sem vakolták a falát;
teteje nincs, előtte vad kutya
őrzi a körmös pusztulást.
Aztán sokára egy tábla búza,
szőlő. Az árokparton egy család;
költözködik: mellette batyuja.
Napszámos tol egy sánta taligát.

A népvándorlás leszakadt
csapatai, úgy tengenek,
viszik hiába-szerszámaikat,
viszik, vagy hozzák a nincstelenek.
– Hová? Haza?
Hol ami őnekik haza?
Egy madár áll a nyári alkonyat
csúcsán; száz éve még sas lehetett.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Testem e nép, e táj –
Nem lehet szólnom, cselekednem,
néma vagyok és tehetetlen,
tetteim letörnek kezemről,
amig e szép anyag, amelyből
formáltattam és teremtettem,
talpra nem áll,
hogy felnövesszen.

(DÜLŐ-ÚT)

Ez a vidék, jobbágyi esetlen
kezeivel ez nevelt föl engem
s tett elibéd… ahogy ezer éve
borát, rozsát urai elébe.
Elfogadtad: lába elé rántott,
ha szolgád volt, most az uraságod.
Nézz szemébe, nézz fel a határnál:
akarod vagy nem, ez a hazád már.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Senki vagy, míg senkit se szerettél,
senkié, míg bárkié lehetnél.
Akkor voltál fogoly, amíg semmi
nem szólított magad elengedni –
Kóbor hajó, aszerint, hol várják,
utast váltva, váltja a hazáját:
asszonysorssal úgy lesz hazád annak
a hazája, kinek szíved adtad.

(HÓDÍTÓK)

Belőled büszke kurjantással –
belőlem forrósággal, lázzal
és látomásra hadart szókkal
és haragot harapó foggal
ütközik ki, hiába fojtnám
a magyarság, a mult, a fajtám.

(HASZTALAN)

Nyugodni vágy az uraság –
kiméld az ablakát.
Vánkosba sírjon, aki sír, hasát
kucsmával fedje, ha korog,
s ha ki üvöltene, kapja be saját
öklét, még így a jobb.

Béke van, áldás, nyugalom
és minden a helyén!
Működik, mint jó gépezet a hon:
jő pontosan a tél, „henyél”
a földmíves, a tyúktolvaj oson
és a biró – itél!

(CSÖND. A NÉPI ÍRÓK PÖRBEFOGÁSAKOR )

Szerkesztés dátuma: szombat, 2011. január 15. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 903 Kategória: Rendületlenül » Még mindég a két háború közt
Előző cikk: Illyés Gyula - Két március Következő cikk: Illyés Gyula - Ozorai példa


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: