mikor még otthon öldököl a tél,
kunyhók s vén templomfedelek roskadoznak
méteres hó alatt, s a föld kemény lett,
hogy sírgödröt se lehet ásni benne –?
Hogy élvezhesselek, kertalji este,
langyos szellő, aranyló hold a réten,
amikor otthon jégpadozat fedi
a vizek hátát, s hófúvásos
nagy utak mentén megfagy a vándor –?
S szabad lélek, hogy engedjelek el,
hogy küldjelek a pálmafás romokra,
s belé a Dél kékjébe, aranyába,
amikor otthon az emberi lelken
történelmi szorongás s fekete gond ül –?
Minő tavaszt küldesz oda, Istenem?
Rontó, teremtő olvadás, vajon mit
zúdítasz hazámra vad szeleddel,
s megállnak-é az áradt patakokban
hentergő, rohanó, iszonyú sziklák –?
