Irodalom - Rendületlenül - Törökvilág

   

Ady Endre - Dózsa György lakomáján
Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?
Pajtás, ebeké a vérünk:
Fejünk fölött varjak kárognak.
Pajtás, meghalt a vezérünk.

Különb volt, mint nyolcvan apátúr,
Szentebb úr nem vala itten,
Úgy trónolt ott, a tüzes trónon,
Mint az egekben az Isten.

Tréfás gyilkosok csiklandozták
S meghalt komoly, büszke fővel.
Háta mögött egy püspök állott
Szentelt vízzel és füstölővel.

Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer,
Holt ember varjaknak étkük.
Pajtás, mi voltunk a rossz varjak.
Mi éhesen széjjeltéptük.

Gyomrunkban az élet s az átok,
Hajh, gyomor, haj, kutya bendő,
Ti vagytok Magyarország sírja
S ti lesztek majd a jövendő.

Lesz bőjtje a nagy lakomának,
Lesz új vezér és új Dózsa,
Sebő pajtás, ne köpködj: megvált
Bennünket a Dózsa trónja.
Ady Endre - Dózsa György unokája
Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.
A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl?
Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rablóváraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?
Ady Endre - Nekünk Mohács kell


Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivû sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtõl a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.
Arany János - Szondi két apródja


Felhõbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszûlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali gyõzelem-ünnepet ûlet.

,Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fûzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!’

„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván:”

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bõsz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.

„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. -”

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jó illatu fûszer, és drága kenõcs...
Ali gyõzelem-ünnepe van ma!”

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.

„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdõn, - ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”

A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tõrt keze forgat.

„Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hõs Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
Zengjétek Alit ma helyette!”

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
Vele halni meg, ócska ruhába’!

„S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!”

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedûl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja elõtt a had rendre ledûl,
Kelevéze ragyog vala balján.

„Rusztem maga volt õ!... s hogy harcola még,
Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte.”

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kõ módra befolyván a hegy menedékét:
Õ álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretibõl az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.”

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely õt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lõn ily kora veszte!
Arany János - Török Bálint
„Fohászkodik mostan sok
gyakor sírással
Asszonyfeleséged
az két szép fiával –”

Izabella királyné Budában
Azt se tudja, hova lesz buvában:
Két ellenség két felől szorítja,
Szivét a gond száz felől borítja.

Összegyüjti budai tanácsot:
„Jó emberek adjatok tanácsot:
Boldogasszony temploma keresztjn
Török zászló lengjen, vagy keresztyén?”

Szól a biró nagy Isten szavával
Tizenharmad szék-ülő magával:
„Mire a nap még egyszer kisütne,
Német zászló lesz oda felütve.”

Titkos éjjel a kaput kinyitják,
Magyar urak ezt nem is gyanítják:
Török Bálint, György barát, vezérek!
Kár alunni mostan a vezérnek.

Nem aluszik a barát, felébredt;
Török Bálint ruhát sem cserélhet:
Az ellenség, ki nyakra, ki főre,
Takarodik a várból előle.

Jár a barát postája, követje,
Szolimánhoz titkos üzenetje;-
Maga Bálint csak morog, csak ümget
„Ez is elád maholnap bennünket!”

Sárga lovát nyergelik atlaszra,
Úgy robog a budai piacra,
Nagy sokaság közibe úgy léptet:
„Halljátok ezt ti budai népek!”

„Áruló az, áruló a neve,
Verje meg a magyarok Istene,
Aki Budát – gyilkolom a fattya! -
Kettő közül egynek is feladja.”

-„Áruló az, áruló a neve
Verje meg a magyarok Istene,
Aki Budát közülünk feladja,
Török Bálint szavát nem fogadja.”

Érkezik a vad pogány, sereggel:
György a barát, összesúg ezekkel,
Maga Bálint, ha szivből, ha szinre.
A basának dolgozott kezére.

„Két ellenség a Duna-két parton:
Kevés annak az én egy jó kardom:
Egyiket a másikkal – hiába!
Ahogy lehet” – gondolja magába.

Hétfő napon hajnalhasadáskor,
Veresebb az ég alja, mint másszor;
Hajnal előtt a Szentgyörgy terére
Vágtatott a magyarok vezére.

Ágaskodik jó lova magasra,
Kukorékol a csaták kakassa;
Hej! mit akar a Bálint ma reggel
Török-magyar egyesűlt sereggel?

Amit akar meg is teljesíti,
Hajnali szél zászlaját röpíti,
Maga pedig kardját emelinti
Török Bálint, jó vitéz, Enyingi.

Széles a víz a Duna árkában:
Ne menj neki, bolond cseh, vaktában!
Nekimenne, ha partja se volna,
Vize helyen pokol tüze folyna.

Fut a vezér maga is, vesztébe,
Beletört a gyalázat szivébe:
Szegény öreg! Hogy ki nem huzhatta,
Futásában elvérzik miatta.

Török Bálint, jó vitéz, Enyingi!
Vitézséged ne mutasd nagyon ki,
Mert a pogány bizony megigenli,
Gonosz barát ellened ingerli.

Gonosz barát hitszegő tanácsa
Azt a vermet csak ássa, csak ássa
Ki miatt lesz Budavár bukása,
Török Bálint hálóba jutása.

Győzedelmes ütközet elmulván,
Izeni a Szolimán nagy szultán:
„Fiam Bálint, magyarok vezére,
Jöszte hozzám ebédre, ma délre.

Jöszte hozzám az ország nagyával,
Izabella királyné fiával:
Atyja után én vagyok az atyja
Árvaságát meg sem is siratja.”

Gondolkozik a Bálint magában:
Nem lesz-e jobb maradni Budában?
Mintha sugná, valami azt mondja:
Ne menj Bálint, a török táborba!

Királyasszony ellenben azt mondja:
„Török Bálint, te segíts bajomba:
Gyermekemet nem adom barátnak,
Szivében nincs érzelme apáknak.

Neked adom hűséges jobbágyom!
Neked is van két fiad Torbágyon:
Mintha egyik volna most öledbe’,
Viseld gondját, úgy adom kezedbe.”-

Hosszas ebéd a török szultáné,
Hátra van még a fekete kávé:
Török Bálint tétova tekintget:
„Körülfogott a jancsár bennünket!”

„Nézz ki fiam, gyenge kis apródom!
Látsz-e nagy port a budai úton?”
-„A szombati kapuja kitárva,
Ott megyen a sok török Budára.”

„Nézz ki megint, édes kis apródom;
Jaj Istenem, be szörnyen aggódom.”
- „Izabella királynét csalárdul
Költöztetik kifelé a várbul.”

„Harmadszor is nézz ki még apródom;
Oh, hogy erről tenni már nincs módom…”
- „Boldogasszony tornya tetejében
Félhold ragyog a kereszt helyében.”

Jő parancsa Szolimán szultánnak,
Parancsolja Verbőczi Istvánnak:
”Te fogsz lenni az ország birója;
Török Bálint itt marad egy szóra.” –

Parancsolja azután barátnak;
A csecsemőt vidd el az anyjának,
Te fogsz lenni ország kormányzója;
Török Bálint itt marad egy szóra.”

„Hej, az a szó több-e mint egy másik?
Minek jöttem én azért Mohácsig!”
”Fiam Bálint, érjük el Eszéket:
Becsülettel hazaküldlek téged.”

„Hej! Az a szó hossz már egy hétig;
Hosszu nekem Budától Eszékig.”
”Fiam Bálint, ne tüzelj, várd sorra:
Hadd megyünk le, ne tovább, Nádorra.”

„Nagy Szolimán! Nagy a te hatalmad,
Nádor alól most tovább lecsalhat…”
- „Kutya voltál, az maradsz, de vason:
Láncot neki, hogy ne haraphasson!” –

Várja szegényt – beh mihaszna várja! –
Odahaza a szép két kis árva:
Minden reggel kimegy az utcára,
Édes atyját de mihaszna várja.

Várja szegényt szerelmes szép nője:
Ki-ki áll a magas könyöklőre;
Fehér képét ereszti karjára,
Úgy zokog, hogy mégse jön a párja.

Héttoronynak sötét zugában
Török Bálint üldögél magában;
Ifju korát a vénség megszánja,
Megérleli s a halál levágja.
Balassa Bálint - Zarándoknak vagy bujdosónak való ének
Pusztában zsidókat vezérlő jó isten!
Ki előttök mentél tüzes oszlop képben,
Igéret földjére vezérelvén szépen
Kalauzok voltál minden szerencséken.

Te adtál csillagot három szent királynak,
Vezérül is angyalt ifjú Tóbiásnak,
Heródes előtt futó szűz Máriának, -
Te voltál vezére minden zarándoknak.

Könyörgök, nékem is hogy légy már vezérem,
Mert im bujdosni űz nagy bú és szemérem.
Én istenem! ebben ne veszszen el vérem,
Őrizz meg gonosztúl, felségedet kérem,

Építs fel elmémet az jó bölcsességgel,
Szívemet peniglen hittel merészséggel,
Bujdosó fejemet töredelmességgel
S te-adtad lelkemet buzgó könyörgéssel.

Jártomban költömben hogy csak reád nézzek,
Búmban, örömömben reád figyelmezzek
S jó, gonosz szerensét csendesen viseljek,
Soha semmi helyen el ne felejtselek.

Hogy bujdosásom ideje tölte után
Én édes hazámba térjek esmég vigan:
Mindazokat jó egészségben találván,
Akik szomorkodnak éntűlem búcsuzván.

Felejts el annak is háládatlanságát,
Aki most erre vett engem, régi rabját;
Ámbár élje vigan felőlem világát,
Csak énbennem olts meg nagy szerelmem lángját.

Én édes hazámbul való kimentemben,
Szentmihály nap előtt való harmad hétben,
Az másfélezerben és nyolczvankilenczben
Az ó szerént, szerzém ezt ilyen énekben.
Balassi Bálint - Búcsúja hazájától
Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki keresztyénségnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!

Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokot veti,
Istennek ajánlva légyetek immár ti!

Ti is, rárószárnyon járó hamar lovak,
Azkiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek, s hol penig szaladnak,
Adassék egészség már mindnyájatoknak!

Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség,
Katonatalálmány, újforma ékesség,
Seregben tündöklő és fénlő frissesség,
Éntűlem s Istentűl légyen már békesség!

Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem,
Maradjon nálatok jó emlékezetem,
Jusson eszetekbe jótétemről nevem!

Vitéz próba helye, kiterjedt sík mező,
S fákkal, kősziklákkal bővös hegy, völgy, erdő,
Kit az sok csata jár, s jószerencse leső,
Légyen Isten hozzád, sok vitézt legelő!

Igaz atyámfia s meghitt jóbarátim,
Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim,
Ti jutván eszembe hullnak sok könyveim,
Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim!

Ti is, angyalképet mutató szép szüzek
És szemmel öldöklő örvendetes menyek,
Kik hol vesztettetek, s hol élesztettetek,
Isten s jó szerelem maradjon véletek!

Sőt te is, óh, én szerelmes ellenségem,
Hozzám háládatlan, kegyetlen szerelmem,
Ki érdemem - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.
Balassi Bálint - Egy katonaének
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére vitézeknek szíve
gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is
vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordul.

Veres zászlók alatt lobogós kopiát
vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt
széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,
forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,
hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,
nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten-éjjel csataviseléssel
mindenik lankadt s fáradt.

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.

Ellenséget látván örömmel kiáltván
ők kopiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,
szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén
űzőt sokszor megvernek.

Az nagy széles mező, az szép liget, erdő
sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye
tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség
s fáradtság múlatságok.

Az éles szablyákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen,
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek.

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!
Bornemissza Péter - Siralmas énnéköm
Siralmas énnéköm tetüled megváltom,
Áldott Magyarország, tőled eltávoznom,
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Az Felföldet bírják az kevély nímötök.
Szerémségöt bírják az fene törökök,
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Engömet kergetnek az kevély némötök.
Engöm környülvettek az pogán törökök,
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Engöm eluntattak az magyari urak,
Kiűzték közőlök az egy igaz Istent.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Legyön Isten hozzád, áldott Magyarország,
Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Ez éneköt szörzék jó Husztnak várában,
Bornemisza Pétör az ő víg kedvében,
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Czuczor Gergely - Mohács
Főuri gőg és visszavonás pártokra szakasztá
A honnak kebelét gyáva királyok alatt.
Tágult a fegyelem, gúny lett a harci fenyíték,
Vélte magát úrnak följogosítva kiki,
Isteni ostorkint ült úr jobbágya nyakára,
S a pórnak kicsikart vére kiálta bosszút.
S megnehezült a világbirónak itélete, s lőn a
Nemzeti nagy bűnnek nagy torolója Mohács.

32 cikk | 1 / 4 oldal