(Részlet A Márssal társalkodó murányi Vénusból)
Veszni tért kis hazánk, forgasz melz sok kockán,
Hány felé vetett már az szerencse sarkán!
Hol egy ellenségnek, hol másnak vagy markán,
Régi szép épséged mely miatt áll csonkán.
Oh az régiektül elfajzott nemzettség,
Híredben s nevedben korcsosult nemesség!
Miolta köztetek nincs az egyenlőség,
Ily rútul azota prédál az ellenség.
Azmeddig egy szívvel fogtál, magyar, fegyvert.
Volt-é oly nemzetség, mely téged megvert?
Kardod minden ellen diadalmason nyert.
Sok préda s nyereség lábad előtt hevert.
Hol az az szép hír s név, sok adó s nyereség,
Kit elődbe rakott sok hóldult nemzetség,
Vagy harcokon adott az győzött ellenség?
Mind elprédálta azt az egyenetlenség.
Tedd félre nemzetem ezt a délcegséget,
Mint régen, kövessed az egyenlőséget.
Ne fogyaszd magadot, találsz ellenséget,
Ki majd ránt nyakadban siralmas ínséget.
(1664)
