Közös tulajdonságok


 Őrzi ízlésében, meg étvágyában is. A gulyáshúst éppúgy keletről hoztuk, akár a bő gatyát, vagy a lassú, megfontolt beszédet. Vagy a lovak kedvelését, az aratási ünnepet, az "eladó" lányok valóban a vásárosok menetéhez hasonló elkocsikáztatását, az újszülöttek körülményes megvédését a szemveréstől. A halott mellé sok helyütt ma is odatesznek egy kis darab vasat, lehetőleg patkót; ennyi maradt meg abból, amidőn még lovát is vele temették.

 Tömérdek ilyen szokás van. Ezek az apró szálak fűznek egységgé egy-egy népet, különböztetnek meg egy másiktól. E megfoghatatlan lelki kapcsolatok erejét tulajdonképpen csak akkor tapasztaljuk, amikor hiányoznak, amikor külföldre vagy más környezetbe kerülve, magunkat - az isten tudja, miért - állandóan idegennek érezzük. Mikor hazavágyódunk, ezek után vágyódunk; ezért fog el a melegség bennünket, ha idegenben magyarral találkozunk. Ilyenkor derül ki a testvériség. Mert ezeket a tulajdonságokat mindenki örökli, attól a néptől, amelyben nevelődött. Ha egy indián kisdedet egynapos korában egy kecskeméti tanyára hoznának, az is a magyar testvériséget örökölné.

 Van nagyobb örökségünk is.

 

Forrás: Illyés Gyula - Ki a magyar?


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. március 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 807 Kategória: Mi a Magyar? » Ki a magyar?
Előző cikk: Egymásra ismerünk Következő cikk: A legnagyobb örökség


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: