Magyar tájnyelvjárások I.


Magyar tájnyelvjárások I.

 

 

Az írásbeliség elterjedésével az egységes helyesírás szabályozásával mind inkább teret hódított a nemzeti nyelv írott változata az irodalmi nyelv. Addig amíg nem volt irodalmi nyelv a tájnyelvjárások minden írásban és könyvben visszatükröződtek. Az 1541-ben íródott Új-testamentumi fordításban ez olvasható: 

 

                       „Próféták által szólt rígen néked az isten. 
                        Azkit ígírt, ímé, vígre megadta fiát
                        Buzgó lílekvel szól most es néked ezáltal,
                        Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess...”  

 

A XVIII. század végén végbemenő nyelvújítás során azonban a tájnyelvjárásokat szépen lassan felváltja a nemzeti nyelv beszélt változata a köznyelv, és írott változata az irodalmi nyelv, így a közlekedés, média és iskoláztatás elterjedésével és ráhatásával egyre szűkebb régiókra szorulnak vissza tájnyelvjárásaink. Míg a köz nyelv egyre szélesebb körben hódít és szinte elítéli a régi nyelvjárásokat, addig az irodalmi nyelv még vissza-visszanyúl a régi nyelvhez, elsősorban a táj érzékeltetése vagy a szereplő elevenebbé tétele miatt. Hiszen bármilyen szabályozott és egységes is az irodalmi nyelv az mégis sokkal halványabb és színtelenebb az ó nyelvhez képest: 

 

                     Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel:

                       „Kis sömlyék szélin tehenek legelnek,
                        Fakó sárgák a lompos alkonyatban,
                        A szürke fűzfák egyre komorabban
                        Guggolnak a bús víz holt ága mellett. 
                        Távolba néznek és a puszta távol
                        Egy gramofon zenéjét hozza nékik,
                        Rikácsolón, rekedten iderémlik,
                        A pocsétában egy vén kácsa gázol. „  

 

A népi, paraszti alakok leírására, mozgalmasabbá tételére is ezt használja, legnagyobb képviselője Móricz Zsigmond, Tamási Áron és Veres Péter: 

„Nem akarja Kibir ángyó kovártélyát lehagyni....” 

 

Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor lovát ugratja: 

„Jó röggelt, adjon az isten embörök. Hallották-e mán mijen röttenetös szürnyü esetöm vót?” 

 

Kimondhatjuk, hogy régi szép nyelvezetünk kihalóban van, mert míg a faragott és egyéb kézműves tárgyaink, kézimunkáink, könyveink megmaradnak, ha eltárolják őket addig a hang elszáll. A hanglejtés és a tájszavak, sírba szállnak azokkal akikben addig élt. Régi magyar nyelvjárásaink a feledés homályába vesznek. 

 

Magyar nyelvjárásokat az 1951-es Mai magyar nyelvjárások című kötetében nyolc típusba sorolják:

  1. Nyugati 
  2. Dunántúli (kelet,-dél és nyugat-dunántúli) 
  3. Déli 
  4. Tiszai 
  5. Palóc (észak, dél és nyugati palóc) 
  6. Észak-keleti 
  7. Mezőségi 
  8. Székely és Csángó

  

 

 

 

 



Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. június 19.
Nézettség: 1,062 Kategória: Mi a Magyar? » Nyelvünk alkata
Következő cikk: Magyar tájnyelvjárások II.-1. Nyugati típus


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: