6.Észak-keleti nyelvjárás
Ide tartozik Abaúj megye, a Hernád keleti része Zemplén, Szabolcs, Hajdú keleti része és Bihar északkeleti része.
Abaúj megye kivételével mindenütt „ou, öü, ëi” típusú kettős hangzót használnak az „ó, ő, é” helyén. A nagyobbik északi részre az „e”-zés és az „ië”-zés a jellemző, de Hajdúságban az „í”-zés is használatos:-kiëk, sziëp. Abaúj északi részén viszont inkább „ö”zés és „é”zéssel lehet találkozni:- embör, terömt, kéz, szép.
Mássalhangzóknál zárt szótagban az „l, r, j” előtti magánhangzók megnyúlnak:- álma, fárkas, embér. Az egésaz terült „j”-zős, a „t, d, n és l” hangok itt már nem palaterizálódnak:- alig, dinnye, és „gy, ty”-.zés sincsen:- dobja, kapja.
Családi helyhatározók csak szórványosan fordulnak elő”nul, nül:- biróunul, Sándoréknál menyek. A honnan kérdésre búl, bű, túl, tűl, rúl, rűl raggal válaszol. A val, vel nem hasonul:- ökörvel, járomval. A tárgyas alakok hasonlóak a köznyelvihez:- várja, mongya, tuggya, viszont az udvarias felszólító mód mindig ikes igeragozásban van:- üjjík le!. Az „a és az” határozott névelőket itt is használják és a sok után szintén megtaláható a többesszám ahogy a palóc nyelvjárásban is.
Akkor indultak él, szengyörnap iëccakáján. Ű meg ment utánnok. Lezsbe! De űtet nem híjták, a vië Szilágyinéit...Mekkerűlték a Rózsájt. Viz vóut abba az árogba, hát nagy árok az ott. Mekkerültiëk a túsúo óudalát is a Rozsájnak, az Izsák várát, oszt ehez a patakhoz mentek. Ű meg ment utánnok, mindiëg ment. Mikor má azok a partra iëtek-ű látta-akkor szijjelniëzett a három asszo, lúra űltek- piszkapára, sziëmvonóura-bele a vizbe! Mikor a közepi tájám vóutak a viznek, ez a pártrúl kijáttya, hogy- Várjatok, éin is megyek, minek hatytok itt!? Azok oszt megfenyegettiëk, hogy : megáj, mért esz' mekkeserüllöd!
(Gacsály, Szatmár)