Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,óvtál, mint anya a fiát;bűn volt az is, ha megölellek,s bűn volt távolról nézni rád;táncoltam én is és te is,sírtál értem s miattad is,szemünkben zöldellt a harag,míg egyszer rajtakaptalak,hogy szeretsz; s én is tettenértenpirultam el. Azóta értem,hogy kettőnk kölcsönös dühenem fog elmúlni sohase.
Add nekem a te szemeidet,Hogy vénülő arcomba ássam,Hogy én magam pompásnak lássam.Add nekem a te szemeidet,Kék látásod, mely mindig épít,Mindig irgalmaz, mindig szépít,Add nekem a te szemeidet,Amelyek ölnek, égnek, vágynak,Amelyek engem szépnek látnak.Add nekem a te szemeidet,magam szeretem, ha szeretlekS irigye vagyok a szemednek.
Vedd le ruhádról a büszke csatot,Bontsd ki a szépséged vidáman,Mint ó képeken meztelen angyalok.Vedd le ruhádról a büszke csatot,Várj hidegen, szabadon, hősként,Még azt se kérdezd meg majd, hogy ki vagyok.Vedd le ruhádról a büszke csatot,Hunyt szemekkel feküdj előttem,Miként egy vadvirágos, szűzi halott.
Királyném, kigyultak a lángok,Aranyos hintónk, íme, száll,Ma a nép közé vegyülünk el,Te a királyné s én a király.Lásd, ez a fényes kocsitengerA villámfényes fák alattMiérettünk hullámzik, fénylik,Hogy téged s engem lássanak.Királyném, bocsásd le a fátylad:Ma este kegyosztók leszünk.(Döcög, döcög az ócska konflisÉs mi sápadtan reszketünk.)Királyném, megölnek a vágyak.
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,Ha hitted, hogy még mindig tartalakS hitted, hogy kell még elbocsáttatás.Százszor-sujtottan dobom, ím, felédFeledésemnek gazdag úr-palástját.
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,Vijjogva, sírva, kergetőzve,Két lankadt szárnyú héja-madár.Új rablói vannak a Nyárnak,Csattognak az új héja-szárnyak,Dúlnak a csókos ütközetek.Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,Valahol az Őszben megállunk,Fölborzolt tollal, szerelmesen.Ez az utolsó nászunk nékünk:Egymás husába beletépünkS lehullunk az őszi avaron.
Sikolt a zene, tornyosul, omlikParfümös, boldog, forró, ifju páraS a rózsakoszorús ifjak, leányokRettenve néznek egy fekete párra.»Kik ezek?« S mi bús csöndben belépünk.Halál-arcunk sötét fátyollal óvjukS hervadt, régi rózsa-koszoruinkatA víg teremben némán szerte-szórjuk.Elhal a zene s a víg terembenTéli szél zúg s elalusznak a lángok.
Őrjít ez a csókos valóság,Ez a nagy beteljesülés,Ez a megadás, ez a jóság.Öledbe hullva, sírva, vágyvaKönyörgök hozzád, asszonyom:Űzz, kergess ki az éjszakába.Mikor legtüzesebb az ajkam,Akkor fagyjon meg a tied,Taposs és rúgj kacagva rajtam.Hóhérok az eleven vágyak,Átok a legszebb jelen is:Elhagylak, mert nagyon kivánlak.
Áldott csodáknakTükre a szemed,Mert engem nézett.Te vagy a bölcse,MesterasszonyaAz ölelésnek.Áldott ezerszerAz asszonyságod,Mert engem nézett,Mert engem látott.S mert nagyon szeretsz:Nagyon szeretlekS mert engem szeretsz:Te vagy az Asszony,Te vagy a legszebb.
