Mióta tegnap megcsókoltalaks te sóváran (de csak egy pillanatra,mert máris tiltakoztál!) remegőtérdeid közt hagytad a térdemet:folyton elém rajzol a hála, folytonelőttem állsz, utcán és munka közbenfolyton beléd ütközöm: hátracsuklófejedet látom, kigyúlt arcodat,csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágygyönyörű mosolyát az ajkadon.
Hogy rettenetes, elhiszem,De így igaz.Ha szeretsz, életed legyenÖngyilkosság, vagy majdnem az.Mit bánom én, hogy a modernekVagy a törvény mit követelnek;Bent maga ura, aki rabVolt odakint,Én nem tudok örülni csakA magam törvénye szerint.Nem vagy enyém, míg magadé vagy:Még nem szeretsz.Míg cserébe a magadénakSzeretnél, teher is lehetsz.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,egész nap kutatlak, kereslek,egész nap sírok a testedért,szomorú kedves a kedvesért,egész nap csókolom testedet,csókolom minden percedet.Minden percedet csókolom,nem múlik ízed az ajkamon,csókolom a földet, ahol jársz,csókolom a percet, mikor vársz,messziről kutatlak, kereslek,szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Egymás alatt s egymás feletts egymásba nyílva meztelenomlásban, mintha testtelenhangok érkeznek süppetegs oly földöntúli szerelemlelkével lüktetik telea levegőt, hogy a zenemegszületik a semmiben,egymás alatt s egymás feletts egymásba nyílva mindig újvágyban, mely lankadtan borulúj s új szomjakkal telítettölelkezéseinkbe, holezer mozdulat egyesüls kielégíthetetlenülszétválik s ú...
Nagy LászlónakKi forgat a ragyogó Űrben?Ki tölti be még a véremet is sugárral?Mi vágott egybe a lényemet villogtató idővel,száguldó sorsom ostorával, urával?Én apró almácska, a föld szájai köztlavírozó, a mohó torkok buzgó elkerülője!aki úgy akar lenni az elmúlásé, hogy az örök éjbenágas-bogas csillagfa sugarazzon belőle!S te, megérted e muszáj-tánc nagyszerűségét,s tudod : rám-...
Hadd nézzem édes arcodat,a szigorút, a régi-drágát,az elviharzott ifjúság:a nagystílű angyal tanyáját,a cigány-élettől gyötört,a marakodásoktól árvát,hadd nézzem újból arcodat,a szigorút, a régi-drágát.Eladsz-e, elfogyasztol-e?Nem leszünk kevesebbek tőle.Elefánt-csordára elégszívünk volt - marad még belőle.
Lemondani és fejet hajtaniEgy sértett asszony oldalán, akiAzon tűnődik és munkál örökkön,Hogy ostorozzon jobban, hogy gyötörjön;Ki minden jóra rásüti, hogy vétek,Ki fél s nem ért, kit félek s nem értek;Egy nő mellett, ki másra vágyik - többre -S nincs tehetsége semmi az örömre,S a fájdalom jogából mit sem enged,S fájdít, ha fáj, és szenvedtet, ha szenved;Ki igazamat sosem látta ...
Tudom én, kedves, hogy sosem leszelTörvényben sem és bűnben sem a társam.Tudom, hogy nincs, és már nem is lehetJogom, hogy magam életedbe ártsam.Tudom én, kedves, hogy virágaidÉnnekem már csak bánatot teremnek.És mégis boldog és hálás vagyokAzért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.Fellombozol, mint csonka fát a komló.
Pincemélyi mohos szakállasüveg vagyok. A por belep.De megdicsérsz, már-már megáldasz,ha boromat nyeled.Szemed szikrázik, arcod ég,megtántorulsz, te tünde részeg."Még!" suttogod. "Elég!... De még!..."s kiinád az egészet.Mohos és pohos a palack.De láng s láva a bor.Ily mámort nem fakaszt,csupán bölcs érés, csak a kor.Legyőz, lábadról is ledönt.És elfekszel hanyatt.
Vagy a levegő, amelyet beszívok,a táplálék, melyet visz a vér,a látásom vagy - tán meg is lepődném,ha tenszemeddel rám tekintenél;vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,a szív, az agy, a gondolat, akármi,életem része, melyet bármikorkeresetlen is meg tudok találni;s mint a bonyolult óramű, ha elvészegy alkatrésze, s tiktakja kihagy,olyan lennék nélküled; és csak akkor,csak akkor tu...