Főldiekkel játszóÉgi tűnemény,Istenségnek látszóCsalfa, vak Remény!Kit teremt magánakA boldogtalan,S mint védangyalának,Bókol úntalan.Síma száddal mit kecsegtetsz?Mért nevetsz felém?Kétes kedvet mért csepegtetszMég most is belém?Csak maradj magadnak!Biztatóm valál;Hittem szép szavadnak:Mégis megcsalál.
Mint egy megért boróka,Mely tiszta hóra hullott;Mint a delin fejérlőRózsába bútt bogárka;Mint a korinti szőllőA cúkoros kalácson:Úgy bársonyollik, oly szép,Oly édes egy kerekdedSzeplőcske Lilla mellyén.Ez az a kies szigetke,Amelybe a szerelmek,Ha keble tengerénekTéjhabja közt fürödtek,Enyelgve szárogatjákHajok vizes aranyját.
Dóris! míg úgy virágzottál,Mint egy májusi szép fa,Bokrétákat ajánlottálMinden ifjú hajára.Én is, más is szaggathattunkRólad friss virágokat,Árnyékod alatt szíhattunkÚjító balzsamokat.De virág-hullta szépségedHozván már gyümőlcsöket,Kerűlünk, óh Dóris, tégedS álomtalan csőszödet.Már most csak az ő számáraKell neked virítani;Kacsi! a más almájáraSzámot sem kell tartani.
Nincs tavasszal, nincs se nyáron,Mint te, olyan rózsaszál;Még nagyobb díszt nyerne Sáron,Csak te ott virítanál.Rózsaszínnel játszadoznakKét virító arcaid,Rózsamézzel harmatoznakCsókra termett ajkaid.Látta kellemid Citére.Látta és irígykedett,Hogy pirosló lába-véreKépeden büszkélkedett.
Én szenvedek, s pedig miattad,Miolta szívem elragadtad,Édes kegyetlenem!El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe,S így kell talán e gyötrelembeÖrökre sínlenem.Érted borong éltem tavassza.Mert nincs nap, amely elfogyasszaA rám vonúlt ködöt.Sír tisztelőd, ha kél, ha fekszik,Miolta azzal nem dicsekszik,Kiben gyönyörködött.
Ama fejér nyárfák alattA part felé,Sürü rekettye közt vezetEgy róna bé.Óh! mert ez a hely énnekemIrtóztató;Ott egy vityilló, abba nyögA szép Kató.Hiszen no csendes este van,Nincs semmi szél:Mégis hogyan, hogyan rezegA nyárfalevél.
Estve jött a parancsolatViola-szín pecsét alatt,Egy szép tavaszi éjszakánZörgettek Jancsim ablakán.Éppen akkor vált el tőlem,Vígan álmodott felőlem,Kedvére pihent ágyában,Engem ölelvén álmában:Mikor bús trombitaszóraŰlni kellett mindjárt lóra,Elindúlván a törökre;Jaj! talán elvált örökre!Sírva mentem kvártélyjáigS onnan a kertek aljáig.
Akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem?A földre bukni és az égre nézni fel?Akarsz-e adni árva csillagoknak szép neveket?S nevetve hagyni, hogy a szél sodorja el?Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd?És arra nem gondolni, hogy meddig is tart?Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken...
Fekete szemü szemöldökü!Szeretlek én: te 's megszeress.Narancscsecsü, keskeny dereküSzeretlek én, te 's megszeress.Éjjel-napval eszembe vagy,Kérlek téged, engem ne hagyj;Oh mely fényes orcáju vagy!Szeretlek én, te 's megszeress.Melykor nem lát téged szemem,Elvész ottan mind örömem,És elhervad mind tetemem.Szeretlek én, te 's megszeress.
Be jól esett, te kislyány,Zsendült cseresznye szemmelZsendítni a szerelmet.Be jól esett az elsőPiross epert pirossabbSzácskádhoz illegetnem.Guggon, tudod, be jó vóltCsipegetni zsenge szőlőt,De levét ezerszer is jobbDúdolva szürcsölésznünk.S eszemadta kis kezedbőlMogyorót szemelni hozzá.Sokáig élj, gyerek bor!Nőttön neveld tüzünket.Ámor, te is! ki nádcsőnSzopatsz velünk szerelmet.
