A nyúgodalomnak útjánMég nem is messze mentünk;A borzasztó csata utánMég csak alig pihentünk;A hadra feszült ereinkMég jól se lankadtak;Tüzünktől felforrt véreinkMég el se csillapodtak:Mégis mely gyenge mozgások,Melyek bennem pezsegnek.Egy harc után nem szokásokIgy verni sziveknek.
Az édeságyú-vágyú PergolaBusásan issza ám a sört nagyon,Hogy oly széles lett tőle tompora:Ha ráül, hordókat lapít agyon.S az öle négyölnyi mély, mint a tenger ,Nem leli mélyét semmi utazó,Ott míly veszélyben vagy, nincs arra szó!Ki tudja, megjössz-e majd onnan ember?Haj din, haj dán.Így mulattunk mi hajdanán.
Hogy mi egymást meg nem értjük,Nagyon sajnálom,asszonyom,Ha nem vagyok jó szeretőnek,Egyébre nem vállalkozom.Például arra ,mit oly gyakortaSzónoki hévvel mond kegyed,Hogy meggyötört, szegény szívénekLegjobb barátja én legyek.Legjobb barát,barát?Szavamra, méltó egy hivatal,De nem vagyok hozzá elég vén,S ön aggasztóan fiatal.Ön csupa élet, csupa illat,Vakít, hevít, ragyog.
Férj, feleség nagy fürészt rángat,lovagok igy párbajoznának.Bevág a férfi, - hátradõl, delendül a kis nõ már elõre.Nincs pissze sem köztük haragnak,deresén csak ágfa jajgat.S nyög, hogy feje lehull a mélybe,utána válla, törzse, térde.Fent foly a munka küzdve-kérvea szerelem gyors ütemére.S már a fa-halmot csecsemõknek,látom a kis párt õs-szülõknek.
Napokig nem beszéltünk. Csöndesen,szótlan szunnyadtál bennem, kedvesem,nem dúltad föl egyetlen percemet,fájdalomtalan szerethettelek.Fájdalomtalan, öntudattalanlettél – mi is? Én lettél, én magam!Ha meg-megkérdtem, hol vagy, mit csinálsz,bentről, magamból jött megnyugtatás.Ma reggel aztán, mire ébredek,halk susogás csiklandja szívemet.Te beszélsz.
Szeress, ne kérdezd, hogy miért,ha nem magamért: magadért,a jövőért, egy napodért,ezért a meleg mosolyért,mit mégis ízlelhetett ajkad,ennyiért,ízéért e friss pillanatnak.
Három nap néztem volna csak szemedárnyékos völgyét, szemöldöködet,a pillák sûrû sását, mely közöttaz eleven kis vadvíz incseleg,villantja fényét, fürge terveit,sikos halacskák szökdeléseit -Három nap néztem volna hallgatagaz egyiket, aztán a másikat.
Te rongy, aki szeretni gyáva vagy,akinek több a biztosító munka,melyet a tetves ég taszít nyakunkba,küldvén máris a külső fagyokat, -fordított ringyó, ki a kötelességaranyát gyüjtöd élő nap alatt:a gyermek rimánkodhat, hogy szeressék,én nem tehetem; elpusztítalak.Én férfi vagyok, nemes és konok,nincs vigaszom s nem erényem a bánat.
