Sári rózsám! hová mégy? állj meg csak egy szóra,Be keservesen néztem szerdán az ajtóra.Hogy gyanakodó anyád bezárta előttem,Mikor alkonyodatkor előtted eljöttem.Észrevette mindég is azt a lopott mézet,Melyet ajakam kölcsön ajkadra tetézett,Azolta, ha fél szóval mondom is, hogy Sára!Ugyan szemesen vigyáz szemem járására.
Fa leszek, ha fának vagy virága.Ha harmat vagy: én virág leszek.Harmat leszek, ha te napsugár vagy...Csak, hogy lényink egyesüljenek.Ha, leányka, te vagy a mennyország:Akkor én csillagá változom.Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogyEgyesüljünk) én elkárhozom.
Feleségek felesége,Lelkemadta kicsikéje!Jer ide már az ölembe,Mulassak veled kedvemre.Szerettelek lyánykorodban,Szeretlek most százszor jobban,Nem százszor, de ezerszerte,Ha meg nem haragszol érte.Nem is tudja a nőtelen,Mi az igazi szerelem;Hogy tudná az istenadta?Mégcsak akkor tanulgatja.
Itt benn vagyok a férfikor nyarában,Az ifjuságnak eltűnt tavasza,Magával vitte a sok szép virágot,A sok szép álmot, amelyet hoza,Magával vitte a zengő pacsírtát,Mely fel-felköltött piros hajnalon...
Süldő poéták, bikficek,Ugyan ne csiripeljetekA szerelemről! kérlek szépenAz emberiség szent nevében,Melyet kínpadra vonni vétek,Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
Pacsírtaszót hallok megint!Egészen elfeledtem már.Dalolj, tavasznak hírmondója te,Dalolj, te kedves kis madár.Oh istenem, mi jólesikA harci zaj után e dal,Mikéntha bérci hűs patak fürösztÉgő sebet hullámival.Daloldj, dalolj, kedves madár,Eszembe hozzák e dalok,Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,Egyszersmind költő is vagyok.
Reszket a bokor, mertMadárka szállott rá.Reszket a lelkem, mertEszembe jutottál,Eszembe jutottál,Kicsiny kis leányka,Te a nagy világnakLegnagyobb gyémántja!Teli van a Duna,Tán még ki is szalad.Szivemben is aligFér meg az indulat.Szeretsz, rózsaszálam?Én ugyan szeretlek,Apád-anyád nálamJobban nem szerethet.Mikor együtt voltunk,Tudom, hogy szerettél.
