hogy Egyiptom rovott kockáin lássalak
szárnyas griffek között, Nilus-öntözte telken
állj félig meztelen, nagy tiarás alak.
Hieroglif rovás és szfinksz maga az asszony,
fehér kövek között olajos barna bőr,
de villog a foga, hogy húrokat szakasszon
ivor plektrum gyanánt költők szíveiből.
Ajkadra s kebleid halmainak csúcsára
drága rubint a vér rejtek futása fest
s elömlik testeden az ékszerek sugára:
ó meddig ékszer és ó meddig női test?
Hideg kövek között, hideg kövekkel ékes
ott állasz melegen, dobogva szerteszét.
A nap rabnője vagy: hogy égés nélkül égess,
a nap letette rád forró arany kezét.
Ezt Nyugat küszöbén álmodta egy poéta,
hatezer év után, az üstökös előtt,
hogy amíg ég a nap s visszajár a kométa,
örök dolgok közé legyen híred beszőtt.
