szólni se bírtál... Halkan nyöszörögtél,
mint szenvedõ állat: mély zsibbadás
zsongott feszülõ izmainkban és
a szerelemtõl szavunk elapadt.
Elapadt, elakadt, - óh szenvedõ
szegény kis állatom, mily védtelen
néztél föl rám! mily édes és beszédes
volt néma mosolyod s mily biztató
ez az egész szótlan odaadás!
Ma is elõttem állsz: élõ aranyból
s virágból szõtt remegõ gyermekangyal,
ki rémülten és mégis bizakodva
bújtál hozzám, mikor égõ kezem
s ajkam simogató hulláma melled
bimbóiban gyönyörré merevült.
