ha jött érzékiség, akármi,
egész testedben mindenütt
jó cinkosra tudott találni.
Milyen gyöngeség, hogy soha
nem volt olyan jó örömöd,
mint húsodat felejteni
más húsok ajkai között!
S nem nézed-e irtózva most,
hogy mily hiú és ostoba
a kedvek s nedvek részegen
üdvözölt paradicsoma,
a szép állat, amely nem is
szép tán, csak a te pokoli
kéjed önzése kényszerít,
hogy hízelegj s hazudj neki?
Minden ellenség, ami él,
és csak mint prédáját szeret;
mind csak győzelmének örűl,
annak soha, hogy segitett.
Sírsz, mert idegen láthatár
borúl rád? Csoda kellene?
Mindig megbüntet valami,
ha rászorúlsz valakire.
Harminc év van már benned; óh,
harminc év, mennyi gyötrelem!
Harminc év, mennyi bujdosás!
Harminc év, mennyi, mennyi szenny.
Bujj el magadba, nyomorult:
egy még szent s tiszta, az agyad,
melyben a test számára csak
undor és megvetés maradt.
Füled és orrod szimatol,
megcsal, megoszt, elad a szád,
a kéz kinyúl, szemed bolond,
sajgó velőd csurranni vágy?
Ébredj! A piszok csalogat!
Vigyázz! Maradj a magadé!
Férfi, légy tiszta legalább
a homlokodtól fölfelé!
