Váci Miháy - A cigánylány


Váci Miháy - A cigánylány
Egy rég elhamvadt nyáron láttam
a cséplések arany porában.
Ment fel a porszínű mennybe,
szalmafelhővel görnyedezve.
Az ostorrá font sugaraktól
a bőre ki-kicsattan olykor.
Ment fel a szőke kazalra,
ő, a szomorú barna.

Szipogva táncolt a törekben,
térdét hűs vödrökkel törette.
A pelyvahordó nyele két
sebbé csókolta tenyerét.
Ha ő vágta fel, mintha élne,
úgy bomlott vállára a kéve.
És irgalomért a kalászos
rozs-szál mind lehajolt hajához, -
éj-arca körül olyan tűz lett,
mint a czesztohovai Szűznek.
A hajába pergett magoknak
fényei este felragyogtak,
s a kontyára hullt kalász pelyhe
fejét éjjel körülderengte.

Könnyű, szép kicsi melle,
mintha madárka lenne,
az inge alatt félve,
verdesve bújt a szívére.
Ha a férfinép kikacagta,
tenyerét remegőn odakapta.
A szeme kék volt, mintha
belőle vadgerlice inna.
Soká a falombra ha nézett -
a galamb odarakta a fészket.
Ha fáradtan ült le,
a forró szél is kikerülte,
s lábainál, mint a komondor,
lihegett, fulladva a portól.

Ha jól tudom, talán még
utána is ment a faárnyék.
Hazafelé zöld hűvösök
cirógatták a fű között.
A holdat nézte, - mendegélt,
s mennybe vitték a jegenyék.

*
Az egész nem igaz: - álom.
Fekszem és kitalálom,
csak hogy valami fájjon.

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 28. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 1,116 Kategória: Szeretni tehozzád szegődtem » Klasszikus
Előző cikk: Túrmezei Erzsébet - A magyar fa Következő cikk: Váci Miháy - Mondd Kedvesem, milyen a tenger?


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: