súlyod olyannak találom,
s töretlennek tiszta fényed:
forgatlak, fél szemmel nézlek,
s mint ki a porba kotorva
aranyat lelt, olyanforma
érzés fog el, míg a Napnak
két ujjam közt felmutatlak.
Sav vagyok: fémed feloldom.
Vadász vagyok: vezess sólymom.
Húsom vagy, és én a csontod.
Zászló vagy: kezem kibontott,
s csúcsra tűztem veled - látod -
a szerelmi szabadságot.
Immár hozzámtartozó vagy,
Mint folyóhoz a futó hab.
Titkos órák vernek: tik-tak,
összegyűrlek, kisimítlak,
s hallom, amint így szólsz: Jól van,
hab vagyok hát a folyóban,
télben befagyok, és ha nyár van,
elapadok az aszályban,
a áradok, ha a víz árad -
szakadnak máris a gátak,
s pusztul, mi pompázón pangott.
…Félreverik a harangot.