Lászlóffy Aladár - Júlia sírja


Lászlóffy Aladár - Júlia sírja
Mikor még nagyon szeretik egymást ketten,
az örök legbenső erkélyjelenetben terveket
szőnek, s kézenfogva akarják végigjárni
a fárasztó körutakat s a környező magaslatokat.
A tulipángruppok mentén valahol a lány
lehúzza tűsarkú cipőjét, s a fiú kabátján
megpihennek. Lenn esti fényben vagy délutáni
napban a város. A fiú boldog, hát komoly,
mint a férfiak ilyenkor: "Meglátod,
megöregszem s nem fogsz szeretni" - mondja -
"Ott totyog majd az öreg tanár, te pedig -"
"... melletted megyek, mert az öreg tanárné
felett is éppen úgy eljár az idő."
És elindulnak, mert semmi közük még az időhöz,
csak a szerelem izzik fel bennük pillanatokra
úgy, hogy azt hiszik: életük minden
zugába bevilágít.
A szerelem épp olyan lámpa, mint minden lámpa.
A fénykörén kívül totyognak később
a férfiak megöregedve, s a leejtett
bot után hajolva ütközik kezük
a magányos földbe, az egész nagy földgömbbe:
egyetlen Júlia sírja.

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 28. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 1,729 Kategória: Szeretni tehozzád szegődtem » Kortárs
Előző cikk: Lászlóffy Aladár - Annyi háború van a földön Következő cikk: Lehoczky Károly - Búcsúzó


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: