Vöröshagyma


Vöröshagyma

A hagyma az egyiptomi sírkamrák hieroglifái között a növekedés, a termékenység szimbólumaként jelenik meg. A rómaiak megfosztották rangjától és nem kis megvetéssel beszéltek róla, hiszen míg a kiváltságosok a messzi Keletről hozott drága fűszereket használták, addig a vöröshagyma a köznép ételízesítőjévé vált. A mohamedánok sem becsülték nagyra. Létezését egyenesen a sátánnak tulajdonították, azt tartván, hogy amikor a gonoszt kiűzték a paradicsomból, eszeveszetten menekült, és ahova jobb patájával lépett, ott vöröshagyma, ahova pedig a bal patájával, ott fokhagyma termett. Talán levének kéntartalma miatt rokonították a hagymát az ördöggel, akinek lehelete az ő hitük szerint, csakúgy mint a magyar néphitben, kénköves.

Érdekesség

A makói hagyma egyetlenegy zsíranyagban nem pirul olyan tökéletesen, mint a kisütött sertészsírban, ugyanis pörzsanyagai csak így tudnak igazán érvényesülni.

Jellemzés

A különböző fajták színe a hófehértől egészen a sötét vörösig terjed. Ízükben és alakjukban az eltérés már nem ilyen jelentős. Vannak köztük kevésbé csípős, édesebb példányok is.

Fajtái

Talán a hagyma az a zöldség, mely a legtöbb változatot magáénak tudhatja. Mérettől, érettségi foktól, alaktól, színtől függően minden egyes hagymafajtát külön-külön névvel illetünk. A legfontosabbak lilahagyma, salotthagyma, újhagyma, fehérhagyma, főzőhagyma.

Energitartalom

38 kcal, 159 kJ/100 gramm

Melyiket vásároljuk?

Hagymák vásárlásánál általánosságban elmondható, hogy válasszuk a kemény, tömör, hibátlan, zöld hajtástól mentes példányokat.

Azon ételekhez, melyeknél fontos, hogy a hagyma teljesen szét olvadjon vásároljunk salotthagymát!

Eltarthatóság, tárolás

A hagymát tároljuk hűvös, száraz helyen, de semmiképpen sem hűtőszekrényben, mert ott megpuhul. A hagyma felvágva nem áll el, ezért érdemes különböző méretűeket vásárolni.

Előkészítés

Amennyiben a hagymát fel szeretnénk szeletelni, akár finomra, akár félfőre, akkor célszerű a pucoláshoz csak a tetejét levágni (a gyökerét nem!) és így lehúzni a héját. Így biztos, hogy a szeletelés közben nem fognak szétcsúszni a levelek.

Ha el szeretnénk kerülni a hagymavágással oly gyakran együtt járó könnyezést, akkor mossuk le a hagymát hideg vízzel. (Vagy viseljünk búvárszemüveget!)

Elkészítés, felhasználás

A hagyma az egyike a nélkülözhetetlen zöldségeknek, felhasználhatósága végtelen! A legkülönbözőbb ételcsoportok elhagyhatatlan alkotórésze. Főzhetjük, süthetjük, párolhatjuk, tölthetjük, fogyaszthatjuk nyersen, készíthetünk belőle akár levest is.

Vitaminok, ásványok

Sok benne az ásványi só, C- és B-vitaminban dús többek között még E vitamint is tartalmaz, ezenkívül vas, jód, kálium, kalcium, foszfor, szelén, és cink található benne.

Élettani hatások

A hagyomány szerint ha nyitott sebekre, pattanásokra rakjuk, enyhül a fájdalom, és tisztító hatása miatt gyorsabb a gyógyulás. (A bőr alatti láthatatlan szálkák előbukkanásában is segít) Fontos megjegyezni még, hogy rendkívüli melegítő hatása van, ezért lázas betegeknek semmiképp ne adjuk.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2009. október 10. Szerkesztette: Muretics István
Nézettség: 2,299 Kategória: » Zöldségfélék


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: