Padlizsán


Padlizsán

Kelet-Indiából származik, ahol már igen régen termesztett növény. Feltehetően innen került Európába (Olaszországba és Görögországba), majd Egyiptomba a Nílus vidékére. Nyugat-Európába későn, a XVII. században került. Amerikába nem sokkal a földrész felfedezése után jutott el. Jelenleg is a déli, meleg éghajlatú országokban termesztik nagy területeken. Bulgáriában, Olaszországban, Romániában, Spanyolországban közismert és közkedvelt zöldségnövény. A nyugat- és észak-európai piacokra is innen kerül. Hazánkban keveset termesztünk belőle.

Érdekesség

Erdélyben vinete néven, központi szerepet tölt be a székely és a román lakosság étkezésében egyaránt.

Jellemzés

A padlizsán hosszúkás alakú, színe a lila egy egészen különös árnyalata. Íze semleges, de elkészítés után kissé füstőssé válik.

Fajtái

Különböző alakú és színű lehet, a sötétlilától egészen a fehérig, bár leggyakoribb a lila. Alakja fajtájától függően igen eltérő. A leggyakrabban látható tojás alakú mellett előfordul hosszabb hengeres és teljesen gömb formájú is.

Energitartalom

27 kcal, 113 kJ/100 gramm

Melyiket vásároljuk?

Legízletesebb a padlizsán, ha fiatal, 5-8 cm átmérőjű, kemény, csillogó, sima héjú, élénk zöld kocsányú és csészelevelű. Amikor a héja fénytelen és nem érte el a teljes színét, még éretlen, kellemetlen fanyar ízű. Ellenben, ha puha, fonnyadt, akkor túlérett vagy régen leszedték, erre mutat a kocsány és a csészelevelek hervadtsága is. Az ilyen padlizsán magja barnás, húsa rágós, kesernyés.

Eltarthatóság, tárolás

Sajnos a friss padlizsán hosszú ideig nem tárolható, szedés után 5-6 napon belül el kell fogyasztani.

Előkészítés

A padlizsánt, ha már a természet ilyen szép "köntösbe" öltöztette, kár lenne megfosztani tőle és megpucolni. Általában szeletelve, vagy cikkekre vágva használjuk. A darabolásnál ha tehetjük használjunk műanyag - még jobb a kerámia kés -, így nem fog megbarnulni a vágások mentén. Ha biztosan el akarjuk kerülni, hogy a padlizsán keserű legyen, akkor magozzuk ki, majd sózzuk be, hagyjuk egy órát állni, végül öblítsük le a szeleteket vízzel.

Elkészítés, felhasználás

Igen sokféleképpen készíthető el, ez az ízletes növény. Előétel, főétel egyaránt készíthető belőle. Elkészíthető natúron vagy különféle módon bundázva és zsiradékban kisütve. Kitűnő köretként is, de a padlizsán húsából változatos fűszerezett krémek, töltelékanyagok készíthetők. Egymagában és más zöldségnövényekkel társítva egyaránt elkészíthető.

Vitaminok, ásványok

C-vitamin, karotin található benne és igen gazdag ásványi sókban, fehérjében és szénhidrátokban.

Élettani hatások

Magas rosttartalmának köszönhetően kedvező hatással van a padlizsán az emésztésre, illetve bizonyos esetekben a stressz csökkentésében is fontos szerepet játszhat.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2009. október 10. Szerkesztette: Muretics István
Nézettség: 2,087 Kategória: » Zöldségfélék


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: