Póréhagyma


Póréhagyma

Nagyon régi zöldségnövény, már az egyiptomiak is termesztették. A görögök és a rómaiak leveszöldségnek használták. Néró római császár azt hitte, ha sok pórét fogyaszt, az majd jól csengő hangot kölcsönöz neki. A középkorban egész Európában elterjedt, később azonban elálltak termesztésétől, ugyanis ártalmasnak vélték, egy sor betegség okozójának tartották. Ma azonban újból reneszánszát éli a póré. Ősalakja a Földközi-tenger vidékén vadon ma is gyakran előfordul.

Érdekesség

A középkor óta Wales jelképe, mivel a kelta walesiek csatát nyertek a segítségével. A legenda szerint Szent Dávid szerzetes csak kenyéren és póréhagymán élt, és ezt ajánlotta a harcba induló katonáknak is. A sikeres csata után került be a póré Wales címerébe.

Jellemzés

Alakja leginkább a kihajtott vöröshagymához hasonlít. A földben csupán apró feje van, ebből hajt ki bordázott, kilombosodott zöld szára. A póréfej íze a vöröshagyma, levele a fokhagyma ízére emlékeztet. Gyengén édeskés ízű és korán sem olyan csípős és maró az illata, mint nagytestvérének.

Fajtái

A póréhagymáknak is igen sok fajtáját termesztik, de ezek inkább alakjukban és színükben, mintsem ízükben mutatnak különbséget egymástól.

A hosszú szárú, viszonylag törékeny, világoszöld színűek a tavaszi fajták. A sötétzöldek, vaskosabbak a télállóak.

Energitartalom

61 kcal, 255 kJ/100 gramm

Melyiket vásároljuk?

Válasszuk azon példányokat, melyek fej része (fehér) minél hosszabb, tömör és hibátlan, ugyanakkor a hagyma "zöldje" is igen árulkodó lehet ezért annak sem szabad fonnyadtnak lennie

Eltarthatóság, tárolás

A hagymát tároljuk hűvös, száraz helyen - akár hűtőszekrényben. A hagyma felvágva nem áll el, ezért érdemes belőle különböző méretűeket vásárolni.

Előkészítés

Ha a póré zöldjére is szükségünk van, akkor azt a legalaposabban úgy tisztíthatjuk meg, ha a leveleket hosszanti irányba végig vágjuk, majd gondosan átöblítjük.

A fejről távolítsuk el a gyökér részt, majd szintén mossuk meg alaposan.

Elkészítés, felhasználás

Párolhatjuk, gratinírozhatjuk, tálalhatjuk mártásokkal vagy készíthetünk belőle levest, salátát, főzeléket, de egészen különleges elkészítési módjai is vannak.

Díszítésekhez is igen jól használható.

Vitaminok, ásványok

Fogyasztása igen egészséges, mivel a hagymafélék között a legtöbb vasat tartalmazza, de gazdag A-, B- és C-vitaminban is.

Élettani hatások

Élettani hatásai igen kedvezőek, egyesíti a hagyma s némiképp a fokhagyma élettani sajátságait. Gyógyító hatását már a régi egyiptomiak, görögök is felismerték köhögés ellen és vízhajtóként használták. Kénes illóolaj-tartalma miatt kedvező hatással van az emésztőszervekre is.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2009. október 10. Szerkesztette: Muretics István
Nézettség: 2,091 Kategória: » Zöldségfélék


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: