A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart.

Farsang a tavaszvárás pogánykori, igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával, a párkeresés, udvarlás időszaka. Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük. A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át (erre utal az elnevezés is az olasz "carneval" helyett), míg az arisztokrácia körében az itáliai és francia szokások terjedtek inkább el. De fellelhetők pogány germán vagy éppen ókori görög, római motívumok is.

Maga a szó német eredetű, "faseln" jelentése fecsegni.

Farsangi állarcok

Ebben az időszakában már az ókori Rómában is rendeztek álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat, úgynevezett Saturnalia ünnepet, a téltemetés-tavaszvárás jegyében. A mulatságok egy álló hétig tartottak, a szegényeket megvendégelték, a családtagok ajándékokat adtak egymásnak. I

lyenkor rendezték a kedvelt gladiátor viadalokat is. Latin nyelvterületen a 'carneval' szó a farsang megfelelője, jelentése a hús elhagyása. Más magyarázatok szerint azt a díszes szekeret nevezték carrus navalisnak, amelyet egykoron vidám, álarcos menet tolt végig Róma utcáin, innen a karnevál elnevezés.

Wikiről:

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

A magyarság körében:

A farsang elnevezése és a legrégebbi szokásadatok középkori német polgári hatásra vallanak, de vannak az Anjouk és Mátyás király udvarából itáliai hatásra utaló adatok is.

A farsang a párválasztás időszaka volt és egyben fontos „esküvői szezon”, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani. Erre utal az ünnepnapok elnevezése is (pl.: első menyegzős vasárnap = vízkereszt utáni első vasárnap, vővasárnap = farsangvasárnap az ifjú férj az após kontójára fogyasztott, stb.). A falvakban a legények szervezték a bálokat. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legényeknek, akik a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjukra tűzték a bokrétát. A báli szezon és táncmulatság lényege az eljegyzés volt.

Farsangi öregasszony állarcok

Falufeljáró menet

Gyakorlatilag a nagyobb falvakban tartott álarcos, jelmezes felvonulások, melyeket legtöbbször a farsang utolsó napjaiban, azaz farsang farkán rendeztek. A menetben ott haladtak a tipikus figurák (cigány, koldus, betyár, vándorkereskedő, borbély...), időnként megálltak és rögtönzött tréfás jeleneteket adtak elő. Gyakran szerepelt a menetben egy álmenyasszony illetve álvőlegény is, és különösen, ha abban az időben nem tartottak valódi lakodalmat a faluban, tréfás esküvőt rendeztek nekik. Hogy a móka még nagyobb legyen, gyakorta a férfi-női szerepeket felcserélték, vagy a női szerepeket is férfiak alakították. A felvonulókat általában muzsikusok is kísérték.

A Felvidéken szlovák mintára terjedt el az ún. bakkuszjárás (Bacchus római boristen nevéből), melynek során kecskebőrbe bújt álarcos alakok ijesztgették a lányokat, megtréfálták a falubelieket. Egyes vidékeken népszerűek voltak az álbírósági- tárgyalások, melyeken a vádlottakat bábuk helyettesítették, vagy éppenséggel állatokat ítéltek el. Természetesen ezek tréfás szokások voltak, nem pedig kegyetlenkedések.

Gyakori volt a téltemetés vagy farsangtemetés dramatikus megjelenítése is. A telet általában szalmabáb személyesítette meg, de lehetett csúf öregasszonyt ábrázoló rongybábu is. Ezeket aztán általában elégették, vagy betemették a hóba.

Farsangvasárnap:

A farsangvasárnap a farsangi időszak végén levő farsang farkának első napja. Számos helyen ezen a napon tűzték a legények kalapjukra a kiválasztott lányok bokrétáját. További elnevezései: csonthagyóvasárnap, ötvenedvasárnap, sonkahagyóvasárnap, hathagyóvasárnap, kilencben hagyó harmad vasárnap, piroskavasárnap (piroska nevű kalács után), vővasárnap (ifjú férj a lány családjának kontójára mulatott), sardóvasárnap (sodrózás jelentése szerencsekívánás), vajhagyóvasárnap (görög katolikusoknál)

Farsanghétfő:

A farsanghétfő a farsang farkának középső napja. Gyakran ezen a napon tartották az asszonyfarsangot. Ezen a napon a nők korlátlanul ihattak, zeneszó mellett nótáztak, férfi módra mulattak. Ezután húsvétig már tilos volt az esküvő, a tánc és a vigadalom. További elnevezései: húshagyóhétfő, böjtelőhétfő.

Húshagyó kedd:

A húshagyó kedd, a farsang és egyben a farsang farkának utolsó napja. A farsangtemetés időpontja. További elnevezései: húshagyási kedd, farsangkedd, madzaghagyókedd (ez utóbbi utalás a madzagon lógó ételek elfogyására) Ezen a napon általában szalmabábut vagy koporsót égettek, jelképesen lezárták a farsangot és a telet.

A húshagyókeddet követi a hamvazószerda, ami a 40 napos nagyböjt kezdete. A mai magyar gyakorlat szerint az ezt követő nap a torkos csütörtök, de ezt tévesen élesztették újjá ezen a napon, mert valós időpontja egy héttel korábbra esik.