Farsangi fánk


Farsangi fánk

Hozzávalók:

  • 38 dkg liszt,
  • 4 dkg élesztő,
  • 6 tojássárgája,
  • 7 dkg vaj,
  • 8-9 evőkanál tej,
  • 1 evőkanál cukor,
  • 1 kávéskanál rum,
  • negyed citrom reszelt héja,
  • csipetnyi só,
  • olaj,
  • vaníliás cukor,
  • barackíz

Az élesztőből a cukorral, kevés liszttel és négy evőkanál langyos tejjel kovászt készítünk. A tál közepére - amelyben a fánk készül - tesszük a kovászt, köréje a lisztet. Betakarjuk, és langyos helyre tesszük, amíg megkel. A tojássárgákat a sóval elkeverjük, és a liszthez öntjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat valamint a maradék felforralt, kihűtött tejet. Addig verjük, amíg hólyagos nem lesz (ilyenkor már elválik a kanáltól), majd betakarva meleg helyen kelni hagyjuk. Végül lisztezett deszkára borítjuk, és ujjnyi vastagságúra nyújtjuk ki. Ezt követően letakarjuk, és hagyjuk tovább kelni, majd kiszaggatjuk, és forró olajban kisütjük (először fedő alatt, majd a megfordítás után már fedő nélkül). A fánkokról az olajat szalvéta segítségével leitatjuk, majd meghintjük vaníliás cukorral, és barackízzel kínáljuk.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2009. október 10. Szerkesztette: Muretics István
Nézettség: 1,230 Kategória: » Farsang


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: