A krampampuliról Magyar Elek (az Ínyesmester (1875-1947.), a gasztronómia első magyar szakírója így ír: "A krampampuli kékes lángjába tekinteni Szilveszter éjszakáján a kellemes és érdekes dolgok közé tartozik. Az égő rum, az olvadó cukor, a sokféle fűszer illata betölti a szobát, a forduló év amúgy is felfokozott hangulatában az asztal körül ülő társaság a jövő képét keresi az asztal közepén imbolygó lángban.
Talán vannak, akik azt mondják, hogy a modern amerikai italok divatjának idején a puncsfélék elvesztették jelentőségüket szilveszter éjjelén. De bármennyire kedveljük is a koktélok és társaik változatosságot nyújtó rendjét, Szilveszterkor mégis illő helyet adhatunk a puncsnak éspedig elsősorban az égetettnek, azaz a krampampulinak.
Midőn közeledik az éjfél, hatalmas, öblös, tűzálló tálat állítunk az asztal közepére s vagdalt fügét, magjától megfosztott datolyát, mazsolát, malagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszalt szilvát, darabokra tördelt szentjánoskenyeret rakunk bele. A tál tetejére vasrostélyt helyezünk, erre pedig egy kiló, nagyobb darabokra tört és narancsháton kissé ledörzsölt süvegcukrot. A cukrot megöntözzük fél liter finom cukornádrummal (ennek egy része kisüstön főtt szilvórium vagy seprőpálinka is lehet). Fidibusszal meggyújtjuk (ilyenkor a lámpát eloltjuk), s türelemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég s a felolvadt cukor a tálba csepeg. Mikor ez a processzus befejeződött, utána öntünk két liter jó, forralt, fűszeres (fahéj, citromhéj, szegfűszeg) fehérbort, 1 liter forró teát, 2 citrom és narancs levét. Pár percig állatjuk, de vigyázunk, hogy ki ne hűljön. Jól megkeverjük, s megkóstoljuk, nincs-e híjja valamilyen irányban. Elég erős-e, elég édes-e vagy ellenkezőleg, túl erős, édes-e? Ha kell, segítünk a bajon, s azután puncspoharakba szűrjük a párolgó italt. A kívánatos gyümölcsökből mindenkinek adunk egy-két darabkát."
(Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve, 1932.)
