Hamvas Béla egyik művében a bort a versekhez hasonlítva megjegyzi, hogy mindkettő nélkül lehetne élni, csak éppen nem volna érdemes. A bor és a versek együttes említése nem véletlen: a bor is, akárcsak a művészetek, azon kulturális vívmányok egyike, melyek otthonossá teszik számunkra a világot. Emellett a bor maga is emberi mű, alkotás, az esztétikum hordozója, mely sajátos üzenetet hordoz.
Ennek az üzenetnek a megértése csak tanulás és tapasztalás révén lehetséges. Ahogy verseket vagy más műalkotásokat el kell sajátítanunk, megértve belső törvényszerűségeiket, értékeiket, ugyanúgy a bor élvezete is hosszas tanulási folyamat eredménye lehet. Hogyan tanulhatjuk a bort? Mint a verseket, gyakorlás útján. Verseket kell olvasni, és bort kell inni, jókat és kevésbé jókat, de mégis inkább jókat, figyelve a bennük mutatkozó hibákat, de főként erényeket és szépséget. Tanulásunk nem lehet elszigetelt: figyelnünk kell a nálunk okosabbak, vagy előrehaladottabbak értékítéletére, tapasztalatainkat állandóan ki kell cserélnünk, miáltal saját ízlésünk és tudásunk a felhalmozott emberi tapasztalathoz, a hagyományhoz kapcsolódik. A tanulóévek kötelező szerénysége nyomán tehetjük hozzá a saját személyiségünkön átszűrt tudást az eddigiekhez: így válhat a kezdeti észlelésből és benyomásból értékelés és vélemény.
Mit kell megismernünk a borban? A bor, mint az emberi világ más tárgyai is sajátos kettősséget hordoz: érzéki valóság, de egyben szellemi tartalmakkal, jelentésekkel felruházott dolog. Érzéki valóság mivoltában a bor táplálék, élvezeti cikk, melynek elfogyasztása testi örömöt okoz, de éppúgy lelki élvezetet is jelent. A bor összetevői sajátos harmóniát hordoznak, a savak, aromák, illat- és ízanyagok, a borban lévő több száz vegyület pontosan leírhatatlanul, de a szaknyelv által megközelíthetően a természet bőkezű gazdagságát közvetítik felénk, az emberi munka által megőrzötten és új tartalmakkal felruházottan. A borban ölelkezik tehát a természeti szépség az emberi alkotás szépségével. Ez az alkotóerő a civilizáció kezdeteitől ered és azóta tartó folyamatos bővülése a borhoz is egyre több jelentést fűzött: a bor az egyik legősibb áldozat, a bor kifejezi a megzabolázott ösztönvilág művészi hajlamokká való szelídítését, mint a dionüszoszi legendakör mutatja, de éppúgy a megváltás ígéretét, Krisztusnak az utolsó vacsorán elmondott szavai szerint. A bor az élet, halál és újjászületés örök szimbóluma, mint azt megszámlálhatatlan műalkotás kifejezi, végtelen gazdagságot adva a bor szellemi tartalmaihoz.
De vajon szükségünk van-e erre a gazdagságra, szükségünk van-e a bor üzenetére? A válasz csak tőlünk függ. Elfogadunk-e egy leegyszerűsített világot, megfosztva varázslatától, melyben a bor is csupán egy mással funkcionálisan helyettesíthető termék, egyfajta enyhe drog, mely segít elviselni mindennapjaink szorongását, vagy elfogadjuk a tudást megmentőnknek és saját magunk kulturális gazdagításával világunkat is gazdagítjuk, folytatva az emberi teremtés művét?
Tekintsük a bort, mint az emberi alkotókedv megjelenítőjét, mint az emberek közötti megértés egyik eszközét, mint a megszelídített mámor, az életöröm kifejezését, mely a romlás és halál sötét hátterén ragyog, hiszen a bor egyben sötét csapda és veszély is lehet, amennyiben gyengének bizonyulunk vele vagy inkább saját magunkkal szemben – de létezik-e emberi sors, igazi emberi méltóság és felelősség veszély és kihívás nélkül? – tekintsük a bort, mint az örök újrakezdés szimbólumát!
Ha megértjük a bor üzenetét, jobban megértjük saját életünk kérdéseit is.
(Dr. Zilai János)
