A Tokaji borvidék története


A Tokaji borvidék története

Magyarországon a legkorábbról származó ős-szőlőlelet Erdőbényéről, Tokaj-Hegyaljáról származik. A Vitis Tokayenis megközelítőleg 15 millió éves.

A borászat az emberi civilizációval gyakorlatilag egyidős. A bor már ismert volt az ókori Egyiptomban, Babilóniában és Asszíriában, említés tesz rá a Gilgames eposz sőt még a Biblia és a Talmud is, de igazi kultúrája a görögöknél és a rómaiaknál születik. A tulajdonképpeni szőlőkultúra és a borkészítés tehát valahonnan Közép-Keletről indult útjára és érkezett Európába, s keletről nyugatra, valamint délről északra történő vándorlás során jutott el a mai Magyarország földjére.

Honfoglaló magyarjaink nem minden előzmény nélkül kezdtek szőlőművelésbe hazánk mai területén. A magukkal hozott ősi, belső-ázsiai, Kaukázus-vidéki hagyományaikra támaszkodva, az itt talált görög és római eredetű fejlett szőlőkultúra nemcsak megbecsülésük tárgyát képezte, de tudták azt is hogyan kell az ültetvényeket kezelni.

Másrészt a későbbiek során a magyar bortermelők támaszkodtak a térítő bencés szerzetesek, egyes tanító rendek, bevándorló telepesek Itáliából, Burgundiából, Rajna mentéről hozott ismeretanyagára. Ezek a hatások mind fajtaszerkezetben, mind borászati hagyományokban tetten érhetőek.

Az arab utazók, a bizánci enciklopédiák feljegyzései is arról számolnak be, hogy a magyarok már az őshazában számtalan szőlőskertet műveltek, s a fontos szerződéseket, adásvételeket borral pecsételték meg. Ez az ősi szokás máig él. Borfogyasztási hagyományaink, a borhoz kötődő népszokások igen magas színvonalú és gazdag, ősi gyökerű borkultúrát jeleznek.

Árpád-házi királyaink (1000-1351) oklevelei szinte valamennyi mai jelentős bortermő helyet megemlítik, s virágzó, nagy kiterjedésű szőlő- és bortermelésről számolnak be.

Az a tény, hogy már e korai századokban igen nagyszámú szőlőművest, borászt, kádárt stb. és ennyi szőlőföldet dokumentáltak, folyamatos és mélyen gyökerező szőlőkultúrát feltételez.

Már e korai századokban körülhatárolták az ország legkiválóbb minőségű bortermelő területeit, és az itt szervezett önkormányzatoknak (hegyközségek, promontóriumok) különleges - az akkori Európában szokatlan, demokratikus alapokon álló jogállást biztosítottak.

A középkori Magyarországon a földművelés királynőjének tartották a szőlőművelést, melynek komoly szerepe volt a gazdasági életben is, hiszen ebben az időben Magyarország legfontosabb exportcikke az arany és a szarvasmarha mellett a bor volt. A bortermelés munkát és jövedelmet adott hosszú évszázadokon át, népfoglalkozási jellegét minden országrészre kiterjedően az adójegyzékek is bizonyítják.

Az Anjouk országlásának idején jelentősen megnőttek a szőlőtermő területek, bővültek a piaci lehetőségek. Ekkor, majd Zsigmond király idejében is, a szőlőművest fontos és szigorú rendelkezések védték. A lendületesen fejlődő magyar bortermelés számos szakma számos iparosát foglalkoztatta, s a borkóstolók, borminősítők, borbírák vagy borlátók rangos hivatalos személyiségnek számítottak.

Mátyás király Burgundiából és Kampániából a meglévők mellé jó minőséget termő új szőlőfajtákat hozatott, jelentősen egyengette a minőségi bortermelés útját, de sokat tett a magyar bor nemzetközi hírnevének további növelése, s elsősorban a vörösbortermelés elterjesztése érdekében is.

A XV. századtól hatékonyan működő eredetellenőrzésben fontos szerepet töltöt-tek be a békebírók, a hegymesterek. Vármegyéink ekkortájt kezdik egységesen szabályozni a hegyközségek működését, elsőként Zemplén (Tokaj vidéke), majd Zala vármegyében (a Balaton-felvidék egészen 1950-ig ide tartozott). A borke-reskedők kezdenek céhekbe tömörülni, szabályozni a hegyközségek működését.

A tokaji borok üstökösként és elég későn jelentek meg a magyar bortörténelemben. Első dicséretét a XV. század második felében fogalmazták meg, és lassan a töröktől uralt szerémségi nagyborok (aszúk, főborok) helyébe lépnek.

A tokaji bort a legtöbben édesnek vélik, pedig az édes aszú a XVIII-XIX. században átlagosan csak 4000 hektárnyi szőlőterületen termett, s a 150-160 ezer hektóliternyi borból a jó évjáratokban is csupán 350-400 hektólitert tett ki.

Ez is magyarázza óriási értékét és nagy keresettségét. Akkoriban többet írtak a tokajiról, mint a világ összes nagy borvidékei híres borairól együttvéve.

Ebben nagy szerepe volt II. Rákóczi Ferenc fejedelem lengyel-német-orosz területekre kiterjedő összeköttetéseinek is. Ő tette a királyi udvarok kedvelt cseme-géjévé a tokaji bort, nevéhez fűződik a páratlan tokaji aszúnak a „királyok bora a borok királya” címen elért diadalmas hódítása. A cári udvar mellett sokan mások is borbeszerző kirendeltséget létesítettek a tokaji borvidéken.

A XIX. század első felében Széchenyi István és társai ismerték fel a helyzet tarthatatlanságát. Rámutattak a hibákra, megjelölték a követendő utat, hatalmas küzdelmet indítottak a káros folyamatok visszafordítására, a szakmai alapok újbóli megteremtésére. Óriási munkájuk az 1867. évi Kiegyezés után érett be. Ekkor a piacok újra megnyíltak a magyar bor előtt, és a magyar bor sikert sikerre halmozott.

A századelőre, kedvező piaci viszonyok között, állt újra talpra a magyar bortemelés. A második világháború, s az ezt követően kialakuló diktatórikus gazdaságpolitika megtörte a korábbi rövid fejlődést.

A hetvenes években ugyan megindult az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek borászati üzemeinek fejlesztése, azonban ez elsősorban a tipizált tömeg-bortermelést szolgálta.

Az 1990-es évek elejét részben a korábban tömegbortermelésre átállt nagyüzemek csődhelyzete, részben a kiváló minőséget produkáló családi pincészetek és a külföldi tőkebefektetések nagyszámú megjelenése és a térség modernizációja jellemzi.

Mára a Tokaji régió visszanyerte elhalványult ragyogását tekintettel arra, hogy a szőlőültetvények 80%-át újratelepítették és megteremtették annak tárgyi feltételeit, hogy az alábbiakban részletezett kiemelkedő szőlőtermő adottságok az alapanyag termesztésben és végső soron a bortermékekben is teret nyerjenek.

Szigorúan megkövetelik a mélységi eredetvédelmi és minőségbiztosítási rendszer előírásainak betartását, mely teljesen konform az EU borszabályozásával. A termelők hozamkorlátozással, szakmai kutató munkával és aprólékos odafigyeléssel termesztik és fejlesztik a tokaji bor minőségi alapanyagát.

A tokaji régió bortermelési üzemszerkezetének átalakulása befejeződött. Rentá-bilisan működő a korszerűtlen kapacitásokat felváltó modern középüzemek adják a régió bortermelésének gerincét. A külföldi tőkebefektetések, valamint a nagy jelentőségű EU alapok által finanszírozott támogatások lehetővé tették a borvidéken, hogy a jelen kor műszaki színvonala szerinti elérhető legjobb technológiák álljanak a tradicionális tudással, külföldön precizírozott szakmai ismerettel rendelkező szakértő borászok rendelkezésére.

A Tokaji Régió szereplői termelési tevékenységüket és stratégiájuk kialakítását a fenntartható fejlődés elveivel összhangban, a tokaji borvidék, valamint a világörökség részét képező tokaji területek harmonikus és természetbarát fejlesz-tésének, a táj és a termelés összhangja megteremtésének elsődlegességével végezik.

Mára a tokaji régió bortermelése és értékesítése kiegyensúlyozottan működik és dinamikusan fejlődik. A speciális adottságokkal rendelkező termőterületek, valamint a modern technológiai felszereltség, illetve aktuális szaktudás, ezen kívül a tradíciók messze menő tiszteletben tartása olyan EURÓPAI termékek előállítását teszi lehetővé, melyek versenyképesek világpiaci viszonylatban is.

Talpcsöves Tál

Forrás:
www.tokajiwines.eu


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. február 22. Szerkesztette: Sándor Kinga Blanka
Nézettség: 1,983 Kategória: Italok » Borok
Előző cikk: A Tokaji borfajták Következő cikk: A Tokaji mint gyógybor


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: