Eleink hagyománya
Dödölle - egy ősi magyar kásaétel
A Czuczor-Fogarasi szótárban (1862):
"DÖDÖLLE
(död-öll-ő vagy död-ör-lő = dud-or-ú) fn. tt. dödöllé-t. 1) Dunán túl, köleskásából és lisztből készített, s kiszakgatott tésztás étel. Mátyusföldén gancza vagy gáncza. 2) Mátyusföldén am. derellye, azaz turóval vagy szilvával töltött tésztás eledel. 3) Győr tájékán gúnynévképen am. málészájú, együgyű ember, máskép: dölle, döddő.
DÖD
hangutánzó elvont gyök, honnan dödög, dödörög származnak. Dödölle szóban pedig am. töltött, vagy dudorú."
Lássuk, hogy mit is ír róla a gasztronómiai lexikon: "DÖDÖLLE, GANCA vagy GÁNICA - Főleg 19. századi receptkönyvekben olvasható. Durvára őrölt kukorica- vagy árpalisztből, ritkábban ún. daráslisztből és burgonyából főzött, kanállal szaggatott pépes galuskaféleség."
A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének a tanulmánya a következőket írja:
"A 18. század végétől kezdve megsokasodó források a parasztok kásaételeinek formáit, sorozatát és elnevezéseit úgy mutatják be, ahogyan azok aztán a 20. századig használatban maradtak. Ez a kép változatosabb annál, amit a kora újkor szűkszavú köznépi forrásanyaga mutat. Kérdés egyelőre, hogy a 18. századtól kezdve dokumentált formák újak voltak-e akkor. Róluk a 18–19. század fordulóján rövid időn belül több, egymástól független forrás szól. Ezért feltételezhető, hogy első említésük bizonyos múltat jelez már. Használatukat azonban támpont nélkül nem vetíthetjük vissza évszázadokkal. Amennyiben a paraszti kásaételek formáinak megsokszorozódása a 18. század folyamán történt, sajátos helyzettel állunk szemben. Ugyanis egy mindennapos ételtípusnak általában akkor alakulnak ki változatai, amikor abból a korábbinál gyakrabban esznek, és ezért változatosságra törekszenek. A 18. században nem látjuk okát annak, hogy a kásaételek fogyasztásának növekednie kellett volna. Ellenkezőleg, inkább csökkenhetett, hiszen a főtt tészták elérték a parasztságot. Amennyiben a forrásokban belépő új kásaformák akkor újak voltak, a konyha igényességére utalnak.
Az új kásaformák használata tájilag megoszlik. A hozzájuk tartozó elnevezések is egyrészt tájhoz kötöttek, másrészt egy-egy ételnév különböző tájakon mást és mást jelenthet. Az új ételnevek a felbukkanás sorrendjében: dödölle (1792, az első pontosan datálható előfordulás), gánca (1792), sterc (1798), gánica (1799), ganca (1817), zsámis-ka (1815), szuszogó (1817). A dödölle és szuszogó/szuszoga belső keletkezésű szavak, a sterc osztrák, a zsámiska ukrán eredetű. A gánca, ganca, gánica csoport többszörös átvétellel talán a nyugati és délszlávból származik.
A kora újkorban országszerte kása/darából főtt kásaételekkel, Erdélyben azonkívül lisztből főtt puliszkával találkoztunk. A 18. századtól fellépő új formák mellett az előbbiek továbbra is fennmaradtak. A magasabb társadalmi rétegeknek a köles, árpa és az előretörő kukorica fogyasztásától való visszavonulásával a kásaételek sajátosan a paraszti rétegek táplálkozásának jellemzőivé váltak."
Hozzávalók: (4 személyre)
- 1 kg krumpli (pucolt, mosott állapotban ennyi)
- 2 fej vöröshagyma
- 3 dl tejföl ( vagy ennek növényi változata)
- 2 ek olaj
- 4 csapott ek. teljes kiörlésű tönkölybúza liszt
- víz
- só
Elkészítés:
A krumplit felkockázzuk és feltesszük főni, sós vízben. Ha megfőtt, leöntjük a főzővizet, de félretesszük.
A krumplit összetörjük krumplinyomóval, mintha krumplipürét készítenénk.
Folyamatos keverés közben beletesszük a lisztet és a főzővizet apránként visszaöntjük, pont annyit, hogy püré állagú legyen. A keverés miatt egy kicsit nyúlni is fog, ez nem baj. Félretesszük hűlni.
A hagymát megpucoljuk, felkockázzuk, az olajban megpirítjuk. (jobban mint az üveges állapot, de nem kell sötétbarnára pirítani, mert később a sütőben még úgy is pirul)
Egy evőkanálra teszünk egy kis hagymát és a hagymás kanállal gombócokat szaggatunk a krumpliból, majd egy tűzálló tálba tesszük a gombócokat, és nyakon öntjük a tejföllel.
180 C sütőben 10-15 percig sütjük.
Jó étvágyat!
