Régóta készülődtem már leírni a kemence körüli csodálatos emlékeimet és élményeimet. Mi, a Borsod megyeiek előőrse, augusztus tizenhetedikén érkeztünk Bösztörpusztára tizenhét felzászlózott, felmolinózott és utánfutózott egységben. Megérkezés után férfijaink azonnal elkezdek tábort építeni és pakolni, mi, asszonyok pedig elindultunk asszonymunkát keresni. Így kerültem én a kemencékhez.
Mivel már három éve kemencében sütöm kenyerünket - hála édesanyámnak, aki megtanított kenyeret sütni - az évek során megtapasztaltam, hogy mikor, milyen fából, mennyi fűtés-, dagasztás-, kelesztés után szaggatjuk, mosdatjuk, kereszteljük, majd sütjük a világ első kenyerét. Hogy miért a világ első kenyere? …Hát édesanyámtól hallottam ezt is: mindig az előző kenyérből szaggatunk kovászt, így mindig az előző kenyérből sütjük a következőt.
Gyermekkoromban Erdélyországból ékszerdobozként tekintettem az anyaországra. Fénylett, és csoda volt még beszélni is róla. A kenyérrel is ez volt a helyzet. A nagymamám kemencéjében sült kenyeret ócskának és barnának gondoltam ahhoz a magyarországi hófehér csodához képest, amit a nyári vakációk során nyékládházi rokonaimnál ehettem. Na mostanra, mire benőtt a fejem lágya, és jó sok hófehér "csodával" telített lettem, már maradok a hagyományos, a nagymamám féle kemencében sütött, barna kenyérnél. Ma a boltit találom ehetetlennek.
A Magyarok Országos Gyűlésén, Bösztörpusztán megépített kemence, a benne égő tűz, a nap mint nap többször megsütött kenyér illata egyfajta szertartás volt. Ami összehozta, és eggyé kovácsolta a körülötte dolgozó, nyílt tekintetű magyar embereket, és otthonossá varázsolta a pusztai kemence mellett töltött napokat.
A kemence körül szorgoskodók közül sokan, a Kárpát-medence különböző történelmi vidékeiről érkeztek: mint például édesanya és lánya Sepsiszentgyörgyről, akiknek természetes, mindennapi dolog volt a kenyérsütés. Sok más mellett érkeztek a felvidéki Ágcsernyőről, Máramarosszigetről, Esztergomból, Kolozsvárról, Miskolcról, és voltak budapesti fiatalok is, akik nagyon ügyesen megtanulták a különböző kenyérsütési fortélyokat. A legszebb emlékeim közé tartoznak a kemence mellett töltött pillanatok közül azok, amikor közösen és vidáman énekeltük dagasztás és sütés közben gyönyörű magyar népdalainkat. A kemence körüli élet, a teendők rendje szertartás volt, olyan, ami mélyen, lelkileg kapcsolta össze az embereket. Már önmagában az csudaszámba ment, ahogyan a napi ??? kilogramm kenyérhez való alapanyag adakozásból, önzetlen felajánlásokból összegyűlt. A kenyérsütés első napjának végén számolgattuk, vajon hány kenyérre elég a megmaradt alapanyag. Mire éppen elfogyott az összes raktáron lévő liszt, és kiejtettük volna a szánkon, hogy nincs több, már meg is érkezett egy kamionnyi adomány, liszttel... Úgy éreztem, áldott fáradság volt e szent asszonyi munkám.
És ez így volt minden áldott reggel. Korán és frissen ébredve, a kemencéhez igyekezvén éreztem és éreztem, hogy Bösztörpusztán még a fűszálon is áldás van. És hogy az Öreg Isten mindent elrendez javunkra.
Rápóti-Fekete Mónika
Miskolc-Máramarossziget
MSz-Tájékoztatás http://www.bosztorpuszta.hu/kemence-k%C3%B6r%C3%BCli-k%C3%A1rp%C3%A1t-medence
