Halászlé


Halászlé

Hozzávalók:

  • 1 közepes ponty (1,5 kg körüli),
  • 2 nagy fej vöröshagyma,
  • 2 zöldpaprika,
  • 2 paradicsom,
  • 1 evőkanál piros fűszerpaprika,
  • 1 csapott evőkanál só,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 csöves csípős paprika vagy cseresznyepaprika a díszítéshez.

Elkészítése

A halat megtisztítjuk, kifilézzük. A fejéből, az uszonyokból és a filézés után kikerülő csontokból, valamint az apró haldarabkákból készítjük a halászlé alaplevét, a halfilét pedig beletesszük a levesbe. (Aki nem tud halat tisztítani és filézni, vagyis szálkátlanítani, az vásároljon külön halászlének való halaprólékot, és külön négy szelet halat.) Jó nagy fazék aljára karikázzuk a megtisztított vöröshagymát és a fokhagymagerezdet, majd rátesszük a darabokra vágott halaprólékot és a csontokat. 1 csapott evőkanál sót és a pirospaprikát rászórjuk, ezután az egyik zöldpaprikát belekarikázzuk. Ráöntünk bő kétliternyi vizet, és felforraljuk. Erős lángon főzzük legalább másfél órán keresztül. 15 perccel azelőtt, mielőtt a főzési idő letelne, beletesszük a felvágott paradicsomokat. Közben a halszeletek mindkét oldalát megsózzuk. Ha az alaplé elkészült, finom szűrőn keresztül átengedjük, és a szűrőben lévő csontot-halhúst - amennyire csak lehetséges - átpasszírozzuk. Az így nyert sűrű hallevet megfelelő nagyságú fazékba öntjük. Felforraljuk, és a már forrásban lévő levesbe óvatosan beleengedjük a halszeleteket. Keverés nélkül, és nagyon kis lángon 10 percig főzzük, végül a megmaradt zöldpaprikát vékony karikákra vágva, az utolsó pillanatban beletesszük.

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2009. október 5. Szerkesztette: Muretics István
Nézettség: 2,817 Kategória: Receptek » Levesek
Előző cikk: Gyötört leves Következő cikk: Halleves korpaciberével


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: