Habtorta csokoládé habbal (Pavlova)


Habtorta csokoládé habbal (Pavlova)

Hozzávalók

A "tésztához":

  • 6 tojás fehérje
  • 24 dkg kristálycukor
  • 3 dkg kakaó

A krémhez:

  • 30 dkg olvasztott csokoládé (nem tortabevonó, minőségi csokoládé mert ettől lesz finom a krém
  • 6 tojás sárgája
  • 1 evőkanál víz
  • 3 dl habbá vet tejszín
  • rum

Elkészítés

A torta alja:

A tojásfehérjéből kemény habot verünk majd a cukrot apránként hozzáadjuk, a végén pedig a kakaót is. A sütőt 150 C-ra melegítjük a tésztát 3 részre osztjuk. Körökre( 20-22 cm átmérőjű ) vagy négyzetekre simítunk attól függően, milyen formájú a tál amiben tálalni szeretnénk. A tésztát a sütőben 45-60 percig sütjük majd kinyitjuk a sütőajtót, de a lapokat ott hagyjuk kihűlni.

A krém töltelék:

A töltelékhez a micróban felolvasztott csokoládét (ne forrjon!) a tojássárgájával simára keverjük. Kihűtjük. Keményre verjük a tejszínt azt is beleforgatjuk és betesszük a fagyasztóba, hogy egy kicsit megdermedjen

Összeállítás:

A első tésztalapot a tálra fektetjük. Nem baj, ha nem pont akkora vagy nagyobb mint a tál vagy eltörik, hiszen a tésztánk a habkarikára hasonlít. Kiegyengetjük, hogy nagyjából egyenletes legyen. Majd erre kenünk egy réteg megdermedt krémet majd újra tészta , krém stb. Az utolsó réteg krémre rászórjuk a megmaradt habmorzsákat. A tetejét kakaóval beszórjuk. Hűtőben tároljuk. Előző nap kell elkészíteni, hogy a krém egy kicsit átitassa a tésztát. Ha a krémünk kicsit folyós akkor a tálalás előtt egy órára újra a fagyasztóba kell tenni! Ha egyszer megcsináltuk készüljünk fel rá, hogy állandóan ezt kéri majd a család. Fejedelmi orosz édesség!


Szerkesztés dátuma: péntek, 2012. szeptember 21. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,033 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Habos-rebarbarás sütemény Következő cikk: Hagyományos ganca

Forrás:
www.otletkonyha.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: