Almáspite


Almáspite

30 deka finomliszt, 15 deka margarin, fél csomag sütőpor, 2 tojássárgája, fél pohár tejföl, két evőkanál cukor és egy csipet só összegyúrásával alkottam két cipót, egy kisebbet meg egy nagyobbat. Letakartam őket a deszkán.

Amíg a két cipó pihent, nekiálltam lereszelni két kiló almát. A negyedik darabnál elfogyott a türelmem (meg a bőr a mutatóujjam hegyéről ;o)))) ezért vadul kicsumáztam az almákat és belenyomtam az univerzális darálógépbe. Néha ugyan utána kellett igazítani, mert a gép az alját péppé verte, a tetejét meg "virgo intakta" hagyta, ezért vagy lenyomtam az ujjammal, vagy rázogattam a masinát, hogy minden darabka alma kés alá kerüljön.

Az így nyert pépet szitába tettem, és hagytam csorogni. A végén még megnyomkodtam egy kicsit, hadd legyen több a lé, amit jó egészséggel el is fogyasztottam azonnal.

A recept szerint az almát meg kellett volna olajon párolni, de a recept nem azért van, hogy mindent úgy csináljak. Én nem pároltam, hanem rátettem 20 deka kristálycukrot, egy tasak vanilliás cukrot és egy púpozott evőkanál fahéjat. Alaposan elkevertem, aztán amikor már negyedszer éreztem úgy, hogy még mindig meg kell kóstolni, akkor magamon erőt véve befejeztem a nassolást.

Kinyújtottam a nagyobbik cipót tepsi formájúra és nagyságúra - ami harmadszorra sikerült úgy, hogy csaltam. A tepsibe előre leszabott sütőpapíron hajtással kijelöltem a tepsi széleit, aztán nosza! A sarkokat tépkedéssel oldottam meg, ugyanis szerintem nyújtófával csak kerek vagy ovális formát lehet nyújtani, szögleteset nem. Aki tud olyat is, ahhoz beiratkozom. Szóval késsel levágtam a kanyarokat, aztán ahol hiányzott, oda beügyeskedtem.

A tepsibe bealkotott tésztát vékonyan megkentem híg kajszibaracklekvárral, azt megszórtam darált dióval, amúgy hézagosan, amíg el nem fogyott a húsz deka.

Ezután az almát - amit azért csak megint megkóstoltam néhány evőkanállal - elegyengettem és nagyot néztem, mert a tészta volt 3 milliméter, az alma meg egy arasznyi. Nem baj - gondoltam - ez úgyis csak kísérlet. A már ismert módon kinyújtottam a kisebbik cipót, ráhelyeztem az eddigiekre, a tetejét villával megszurkáltam (na ezt egyszer kihagytam, és olyan lett az első túrós pitém teteje, mint a dunántúli dombság a Mecsek nélkül) megkentem elkevert tojásfehérjével (az elkevert az még nem felvert, de nem is az a sikamlós normál, csak úgy egy kis levegőt vittem bele az ecsettel) és előmelegített sütőbe tettem.

175 fokon sütöttem, hogy meddig azt nem tudom, amíg a receptekhez tartottam magam, az összes süteményem megégett, vagy nyers maradt. Én úgy szoktam, hogy vagy 20 percig hagyom, nem nyitogatom a sütőt, rendszeresen beleszimatolok a levegőbe, az számomra elárul mindent.

Amikor úgy tűnt, hogy kész, visszavettem 75 fokra és hagytam száradni. Az egész sütés talán nem volt egy óra.

Ilyenkor nagy önuralomra van szükség, de tessék elhinni, jobb lesz a süti, ha egészben hűl ki.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2009. október 5. Szerkesztette: Muretics István
Nézettség: 3,096 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Almás krémes piskóta Következő cikk: Amerikai krémes


   








Megjegyzések

Thiess Klára
szombat, 2011. szeptember 24. 21:16
Alapos és hangulatos a munkafolyamat leírása .Tetszik .
Mereteiné-Matosics Ágnes
csütörtök, 2011. november 17. 21:20
:-D :-D :-))))
Ez annyira jó!!!! Nagyon ügyes vagy Isti! Nem hiába hogy ennyire jó, hiszen egy író írta ezt a receptet! :-)
Élveztem minden egyes sorát! Még sosem olvastam ilyen vicces receptet! :-)
Gratulálok!



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: