Málnalekváros csokoládétorta


Málnalekváros csokoládétorta

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 12,5 dkg csokoládé (60%-os)
  • 10 dkg vaj
  • 1 teáskanál vanília-aroma
  • 1 teáskanál instant kávé
  • 5 dkg pörkölt, darált mandula
  • 1 evőkanál liszt
  • 1/2 evőkanál kakaó
  • csipet só
  • 2 db tojás
  • 10 dkg barna cukor (por)

A töltelékhez:

  • málnalekvár (vagy fagyasztott málnából főzött dzsem)
A csokoládémázhoz:
  • 12,5 dkg csokoládé (60 %-os)
  • 1 dl tejszín

Elkészítés:

A mandulaforgácsot állandó kevergetés mellett világos zsemleszínűre pirítjuk, majd teljesen kihűtjük és ledaráljuk.

A lisztet összekeverjük egy csipet sóval, az instant kávéval, a kakaóval, és a darált mandulával.

A csokoládét és a vajat, vízgőz fölött felolvasztjuk, majd kihűtjük.

Egy keverőtálba beletesszük a porrá őrölt barna cukrot és az egész tojásokat, majd robotgéppel addig keverjük, hogy a térfogata a duplájára nőjön. Ezután először hozzákeverjük az olvasztott vajas csokoládét, majd a lisztes keveréket (elég folyós masszát kapunk).

Két darab 20 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral, majd a masszát egyenlően elosztva a formákba öntjük. Előmelegített sütőbe helyezzük, és közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt készre sütjük.

A sütőből kivéve pár percig a formába hagyjuk, majd rácsra helyezzük és teljesen kihűtjük.

A tölteléknek saját főzésű vagy készen vásárolt málnalekvárt használjunk. (Én a fagyasztott málnát cukorral, vaníliás cukorral pár percig főztem, majd szűrőn átpasszíroztam, hogy a magok ne kerüljenek bele. Ezután visszatettem a tűzre, kiforraltam, és egy pici vízzel elkevert kukoricakeményítővel besűrítettem. Mielőtt a tésztára kentem, teljesen kihűtöttem.)

Egy tálba beletördeljük a csokoládét. A tejszínt forráspontig hevítjük, majd a csokoládéra öntjük, és simára keverjük. Hűlni hagyjuk, majd amikor már kezd megdermedni, bevonjuk vele a tortát.

Az egyik teljesen kihűlt tortalapot egy tálcára helyezzük, majd ízlés szerint megkenjük a málnalekvárral. Ezután ráhelyezzük a másik tortalapot. Végül a torta tetejét, és oldalát bevonjuk a csokoládémázzal. Tetejét pörkölt mandulával díszítjük.

Legalább 1-2 óra hosszára a hűtőbe tesszük, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Tálaláskor vízbe mártott késsel felszeleteljük.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2012. szeptember 26. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,032 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Mákvirág kalács Következő cikk: Mandulás blondie

Forrás:
www.mindmegette.hu


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: