Ördögi csokikrém sóvirággal


Ördögi csokikrém sóvirággal

Hozzávalók:

  • 1 1/2 csésze tejszín
  • 1/2 csésze 3,5 %-os tej
  • 12 dkg minél magasabb kakaótartalmú étcsoki
  • 6 tojássárgája
  • 3 evőkanál barnacukor
  • csipet cayenne bors
  • pár csipet fleur de sel (sóvirág)

Elkészítés:

150 fokra előmelegítjük a sütőt.

A tejszínt a tejjel egy lábasban elkezdjük összemelegíteni. Ahogy elkezd forrni, lekapcsoljuk, és az összetört csokit alaposan elverjük benne, míg teljesen fel nem olvad. A tojássárgájákat a cukorral és borssal kikeverjük, és kanalanként (de tényleg kanalanként) szépen lassan hozzákeverjük a tojáshoz.

Kis poharakba vagy szuflétálakba öntjük a krémet, alufóliával lefedjük és kilyukasztgatjuk, hogy a gőz eltávozhasson.

A tálakat egy magasfalú tepsibe tesszük, majd vizet öntünk a tálak köré, hogy a tálak feléig érjen. 175 fokon 35 percet sül, majd fél órát hagyjuk hűlni (de ne a sütőben).

Ezután legalább 2 órára tegyük hűtőbe. Tálaláskor a tetejére pici sóvirágot hintünk.

Megjegyzés:

Amikor az édes és a sós angyali összhangban van.

                                           

                                          


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2012. szeptember 27. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 957 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Nöi szeszély Következő cikk: Oroszkrém torta babapiskótával (sütés nélkül)

Forrás:
www.mindmegette.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: