Mocca-choco torta


Mocca-choco torta

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál darált kávé

A krémhez:

  • 30 dkg csoki
  • 6 dl tejszín
  • 2 evőkanál instant kávé
  • 10 dkg babapiskóta
  • 2 dl kávé

A díszítéshez:

  • csokidrazsék, csokitallérok, csokiforgácsok stb.

Elkészítés:

Előző nap a csokit a tejszínnel és az instant kávéval felforraljuk, majd eltesszük másnapig a hűtőbe.

A tojásokból csokis piskótát sütünk a hagyományos módon, annyi különbséggel, hogy a liszt-kakaópor keverékhez hozzákeverjük a darált kávét is. A kisült piskótát kettévágjuk.

A lehűtött csokis tejszínt kemény habbá verjük. A krém 1/3 részével megkenjük az alsó piskótalapot. A babapiskótákat kávéba mártjuk, és kirakjuk a krém tetejét vele, erre jön még egy réteg krém, majd a kakaós piskóta másik fele. A krém utolsó 1/3-ával bevonjuk a tortát.

Ízlésesen díszítjük mindenféle csokis nyalánksággal.

Megjegyzés:

Az, hogy tejcsokit vagy étcsokit használunk, ízlés kérdése. Étcsoki esetében kevésbé lesz édes a krémünk, markánsabb lesz a csokiíz. Most a húsvéti csokinyuszikból készítettem a krémet, de ki kell hangsúlyoznom, hogy csakis jó minőségűből.

Csokitallérok: Gőz fölött megolvasztjuk a csokit, majd kávéskanállal kis köröket kenünk egy sütőpapírra. Mozsárban durvára őrölt babkávét szórunk a csokitallér közepébe, és hagyjuk dermedni.

                                          

                                         


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2012. szeptember 27. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,216 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Mini kuglóf csokival és gyümölccsel Következő cikk: Mogyorókrémes torta

Forrás:
www.mindmegette.hu


   








Megjegyzések

Katona Annamária
péntek, 2012. szeptember 28. 19:35
Bűnös élvezetek :)))
Mereteiné-Matosics Ágnes
szombat, 2012. szeptember 29. 09:38
Igen lányok! :-)))
Ez az utolsó kép azért betesz nekem is! Remélem mihamarabb édeshez jutok, mert nekem annyi! Nyálas lett a billentyűzetem... :-D :-)))
Meg fogom sütni, csak még nem tudom mikor!




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: