Mandulás csokitorta


Mandulás csokitorta

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 6 tojás
  • csipetnyi só
  • 25 dkg cukor
  • 12,5 dkg liszt
  • 12,5 dkg étkezési keményítő
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 0,5 dl narnacslikőr (vagy narancslé)

A krémhez:

  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 5 dkg darált mandula
  • 2-3 evőkanál keserű kakaó - ki hogy szereti

Elkészítés:

A piskótához a tojásokat szétválasztom. A fehérjéket a sóval és 5 dkg cukorral kemény habbá verem. A sárgájukat a maradék cukorral kikeverem, s mikor már habos, akkor apránként hozzákeverek 5 evőkanál langyos vizet. Végül összeforgatom a többi hozzávalóval.

A sütőt 150 fokra előmelegítem. Egy kapcsos tortaformát kivajazok vagy sütőpapírral bélelek, beleöntöm a nyers tésztát. 10 percig 150 fokon sütöm, majd felveszem 180 fokra, így sütöm még 30 percig. Mikor pedig kész, akkor a kikapcsolt sütőben hagyom még 15 percig pihenni, mielőtt kivenném.

A krémhez a cukrot 1 dl vízzel sziruppá forralom. Mikor már nem forró, de még langyos, akkor apránként a feldarabolt vajhoz adom, és úgy keverem habosra. Ha egyenletes állagú, akkor jöhet hozzá a mandula és a kakaó.

Összeállítás: A piskótát egy nagy és éles késsel 3 vagy 4 lappá vágom. A lapokat enyhén meglocsolom valamilyen alkohollal (ha gyerekek is eszik, akkor az alkoholt először felforralom), én narancslikőrt kanalaztam rá. Majd betöltöm a lapokat úgy, hogy egy kevés a tetejére is maradjon.

Megjegyzés:

Igazán másnap lesz finom - hidegen fogyasszuk, amíg a krém nem puhul fel!


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2012. szeptember 30. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,380 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Mandulás blondie Következő cikk: Mandulás madeleine

Forrás:
www.mindmegette.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: