Körtés brownie


Körtés brownie

Hozzávalók:

  • 2 db keményebb körte
  • 40 dkg étcsoki
  • 20 dkg vaj
  • 4 db tojás
  • 20 dkg cukor vagy barna cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 15 dkg liszt
  • 17 dkg fehércsoki
  • 1 rúd vanília
  • 2 rúd fahéj
  • koriander

Elkészítés:

A körtéket megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk, és formás, vékony szeletekre vágjuk. Egy lábosba annyi vizet engedünk, hogy épphogy ellepje a körtéket, ízesítjük vaníliával (nem kikaparva, de félbevágva), a 2 rúd fahéjjal, kevés korianderrel, és 15 percig főzzük.

Az étcsokit a vajjal gőz felett felolvasztjuk. A tojásokat a cukorral kétszeresére felverjük, majd ebbe öntjük folyamatos keverés mellett a picit megsózott olvasztott csokit. Ezután a lisztet és a sütőport keverjük óvatosan a masszához.

Kivajazott tűzálló tálba öntjük a masszát, a tetején szépen elrendezzük a körtéket és az apróra vágott fehércsokit.

170 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük. A tűpróbánál maradjon a fogpiszkálón kis massza, akkor jó. Ha kivettük a sütőből, ne akarjuk azonnal felszeletelni, várjuk meg, míg kicsit hűl, azzal keményedik is!


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. október 2. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,187 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Konyakos trüffel Következő cikk: Körtés-mandulás pite mézzel

Forrás:
www.mindmegette.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: