Csokis diótorta


Csokis diótorta

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 10 tojásfehérje
  • 10 evőkanál cukor
  • 30 dkg darált dió

A krémhez:

  • 10 tojássárgája
  • 20 dkg porcukor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 25 dkg Rama margarin

A tetejére:

  • tortabevonó

Elkészítés:

A tésztához a fehérjékből kemény habot verünk a cukorral, majd óvatosan beledolgozzuk a darált diót. Nagyobb kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral. Az oldalára én nem szoktam tenni, így szépen felkapaszkodik a tészta, és nem púposodik fel a közepe. Tűpróbáig sütjük. Ha kész, még kis ideig a sütőben hagyjuk nyitott ajtónál. Ha már langyosra hűlt, késsel körbevágjuk, rácsra fordítva lehúzzuk róla a sütőpapírt, és teljesen hűlni hagyjuk.

A krémhez összekeverjük a tojássárgákat a cukorral, eldolgozzuk benne a kakaóport (keserű csokit is tehetünk bele ízlés szerint), majd gőz fölött habosra kavarjuk, kihűtjük. A margarint is habosra kavarjuk, majd a két krémet összedolgozzuk.

A tortát kettévágjuk, és megtöltjük a krém nagyobb részével, majd bevonjuk a maradékkal. Ha díszíteni is akarunk a krémmel, kicsit tartalékoljunk belőle. Tetejére az utasítás szerint elkészítjük a bevonót.

Megjegyzés:

A liszt nem véletlenül maradt ki! Az édesítésen egyéni ízlésnek megfelelően lehet változtatni.


Szerkesztés dátuma: péntek, 2012. október 12. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,637 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Csokis diós őzgerinc Következő cikk: Csokis gyümölcskenyér

Forrás:
www.mindmegette.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: